Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

170 1049. szám. sek mai rendszerét sem korlátozni, sem tágítani nem kívánja, hanem szigorúan a jelenlegi helyzet fentartásához ragaszkodik. Ezekben az ügyekben tehát továbbra is csak annyiban lesz a felebbezés korlátolt, a mennyiben ma is az. Annak, hogy a törvényjavaslat első két §-ában tervezett korlátozás alól azokat az ügyeket, melyeknek végérvényes eldöntése a közigazgatási bíróság hatáskörébe, tartozik, kiveendőknek javaslom, oka nem annyira elvi, mint inkább a tényleges helyzetből folyó, gyakorlati szempont. Elvi szempontból e kivétel kellően alig igazolható, minthogy akkor, midőn a törvényjavaslat egyébként annyi fontos közigazgatási ügyben megszorítja a magánfelek felebbezési jogát, nem szólhatnak eléggé nyomós okok a mellett, hogy elejtsük e megszorítást azon ügyekre nézve, melyek bár jogvitás természetűek, fontosságban átlag amazokat felül nem haladják. Számölni kellett azonban azzal a körülménynyel, hogy a közigazgatási bíróság hatásköre a közigazga­tási jogvitás ügyeknek amúgy is meglehetősen szűk körére szorítkozik, s abban az esetben, ha a felebbezések nagyobb korlátozása folytán az idáig hármas közigazgatási fóru­mon átment ügyek egy része már a másodfokú hatóságnál végleg befejezést nyerne, a birói panasz útja sokszor még ezekben az ügyekben is el lenne zárva; továbbá hogy egy aránylag rövid idő óta fennálló s a köztudatba alig átment intézményről van szó, melynek fejlődésben levő működése bizonyos állandóságot tesz kívánatossá. Az viszont, hogy a jelenlegi helyzettel szemben kiterjesztő irányban sem akar a tör­vényjavaslat változtatni, igy például kimondani azt, hogy a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalt ügyekben a felebbezés korlátozásnak egyáltalában nincs alávetve, a törvényjavaslat czéljából önként folyik. Nem terjed ki továbbá a közigazgatási bíróság végérvényes eldöntése alá tartozó ügyekre a törvényjavaslatnak a felülvizsgálati kérelemről szóló 3. §-a sem. Ez már magából az 1896: XXVI. t.-cz.-nek 20. §-ából folyik, mely kimondja, hogy a törvény hatásköri részé­ben taxatíve felsorolt ügyekből keletkező vitás kérdésekben a ministerek felügyeleti jog czímén sem intézkedhetnek. Ez egyúttal kizárja tehát, hogy a kérdéses ügyekben hozott középfokú hatósági határozatok vagy intézkedések ellen, melyekre nézve a tőrvény birói jogvédelmet biztosit, a ministerekhez bármiféle felebbvitel legyen intézhető. (V. ö. 1896: XXVI. t.-cz. végr. rend. 4. §.) Nem alkalmazható végül azokra az ügyekre, melyeknek végérvényes eldöntése a köz­igazgatási bíróság hatáskörébe tartozik, a törvényjavaslat 11. §-a sem, mely egyes hatósági személyek felebbezési és felterjesztési jogának, továbbá a kormány részére az 1886: XXI. t.-cz. 10. §-ában biztositott rendkívüli felülvizsgálati jognak érintetlen hagyását tartalmazza. E jogokat a közigazgatási bírósághoz utalt ügyekben már az 1896: XXVI. t.-cz 20. §-a megszüntette s á törvényjavaslat csak fentartja a mostani állapotot. A tőrvényjavaslat jogorvoslatokról szóló részének összes többi, vagyis 4—10. §-aí azonban a birói eljárást megelőző közigazgatási eljárás során azokra az ügyekre is irány­adók, a melyek végső fokon a közigazgatási biróság hatáskörébe tartoznak, kivéve természe­tesen a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatos intézkedéseket, minthogy a felülvizsgálatról szóló 3. §. a közigazgatási bírósághoz tartozó ügyekre ki nem terjed, s igy a jogorvoslatnak ez a neme a kérdéses ügyekben ki van zárva. Ezekben az ügyekben is alkalmazást nyernek tehát a közigazgatási eljárás folyamán a felebbezés jogát a végbatározatokra és az érdekeltek körére korlátozó (4. §.), a felebbezés előterjesztésének helyére os hivatalból való visszautasítására vonatkozó (5. §.), továbbá a felebbezés és a felfolyamodás határidejére (6. §), előterjesztésének módjára (7. §.), a határozat végrehajthatósága tekintetében gyakorolt hatására (8. §.) és a kellő időben be nem nyújtott felebbezés igazolására (9. §.) vonatkozó rendelkezések. Végül alkalmazást nyer

Next

/
Thumbnails
Contents