Képviselőházi irományok, 1896. XXXIV. kötet • 980-1017. sz.
Irományszámok - 1896-992. A közgazdasági bizottság jelentése, "az "Adria" magyar kir. tengerhajózási társasággal kötött szerződés beczikkelyezéséről" szóló 979. számú törvényjavaslatról
992. szám. 51 »a mennyiben idővel a forgalmi viszonyok és a kereskedelmi érdekek alakulása következtében az 1. §-ban elősorolt járatok és teljesítmények egyikének vagy másikának módosítása vagy elhagyása szükségesnek mutatkoznék, a kereskedelemügyi m. kir. ministernek jogában álland a járatrendben változtatásokat eszközölni olyképen, hogy az esetleg felhagyandó vagy módosítandó járatok más, a társaság hozzájárulásával meghatározandó járatokkal pótoltassanak.* ' A közgazdasági bizottság e kikötést, mely eddig is benne volt a szerződésben, szükségesnek és érdemileg nélkülözhetetlennek tartja. A szerződésszerű járatoknak megváltoztatása és módosítása úgy a közgazdasági érdekek, mint a társaság szolgáltatásai szempontjából azonban oly nagyfontosságú, hogy ezen határozmány érvényesítését a közgazdasági bizottság véleménye szerint nem lehet elvonni az országgyűlés ellenőrzése alól. • Ez okból, ezen ellenőrzés biztosítása czéljából határozati javaslatot terjesztünk a t. Ház elé, javasolván, utasítsa a kereskedelemügyi ministert; »hogy a szerződés első szakaszában megállapított járatrend módosításáról, az engedélyezés megtörténte után, haladéktalanul tegyen jelentést az országgyülésnek«. A kifejtettek alapján javasoljuk, méltóztassék az »Adria« m. kir. tengerhajózási társasággal kötött szerződés becikkelyezéséről szóló 979. számú törvényjavaslatot elfogadni és határozati javaslatunkat határozattá emelni. Végül tisztelettel bejelentjük, hogy a pénzügyi bizottság előterjesztett határozati javaslatunkhoz hozzájárult és álláspontjának a t. Ház előtt való külön képviseltetéséről gondoskodni nem kivánt. Kelt Budapesten, 1901. január 26-án. Kovdcsy Sándor $. k, Meltai Ferencz s, k, a hőMgandasági bigottság elnökhelyettese. a Icözgaedasági bizottság előadója. 1*