Képviselőházi irományok, 1896. XXXI. kötet • 883-908., CCCXXX-CCCXXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-887. Törvényjavaslat a consuli illetékek szabályozásáról

44 887. szára. S -Hl Az illetéknek és azon hivatalos cselekménynek megjelölése, a mely után az illeték fizetendő. Az illeték összege frt kr. Magyarázat b) pénz vagy pénzt helyettesítő okmányok kiadásáért, vagy értéktárgyaknak történt őrzéseért és valamennyi a kiadással járó hivatalos cselekményért. . . . L< Itározásért, a vonatkozó jegyzőkönyv és végzésért együttesen és pedig mint napi illetmény, ha pedig a leltározás vagy a jegyzőkönyvfelvétel több napot vett igénybe, minden napért . . . . . Minden egy vagy több szakértő által eszkö­zölt becílés, vagy hasonló módon esz­közölt szemlére vagy véleményre vo­natkozó leletért, a tengeri és folyóvízi károk kipuhatolásáért és megállapítá­sáért, mindenkor belefoglalva már a megfelelő rendelvényeket és hivatalos kiadványokat, és pedig: a) állandó illetékképen . . ... . b) a leltározott és megbecsült tárgyak ér­téke után . . . Póthatározmányok a 8. és 9. tételhez. 1. Ezen itt megjelölt hivatalos illetékeken kí­vül még a consuli hivatalok által ki­rendelt szakértők és becslők fáradozá­suk mérvének megfelelőleg díjazandók. E díj azonban valamennyi kirendelt részére együttesen nem lehet több, mint minden egyes a 8. és 9. tétel alatt felsorolt cselekmény után állandó ille­ték fejében ü 2 frt 10 kr. és egy bizo­nyos százalékos összeg, mely azonban a leltározott, szakértőleg véleményezett vagy megbecsült tárgyak értékének 1 /2°/o~át meg nem haladhatja. 2. Oly kivételes esetekben, a mikor a leltár a tárgyi álladék vagy a becslés felvétele oly helyen történik, vagy oly tárgyakra nézve eszközöltetik, a hol, illetőleg a melyeknél pestis vagy más fertőző kór­anyag jelenléte miatt a közreműködők egészsége veszélyben forog, megenged­tetik a hivatal főnökének, hogy vala­az érték egy százaléka 25 10 egy negyed százalék

Next

/
Thumbnails
Contents