Képviselőházi irományok, 1896. XXXI. kötet • 883-908., CCCXXX-CCCXXXVII. sz.
Irományszámok - 1896-887. Törvényjavaslat a consuli illetékek szabályozásáról
887. szám. 37 s •aj Megjelölése azon hivatalos cselekménynek, a mely után az illeték fizetendő. Az illeték összege K Magyarázat 4. a consuli ügynököknek, consuli növendékeknek és irodai titkároknak naponként . 5. az alsóbb rangú consuli hivatalnokoknak és napidíjasoknak naponként . . 6. a hivatalszolgáknak és tavaszoknak naponként . . Az I. részben, valamint a II. rész 3., 4. és 5. tételeiben emiitett oly hivatalos cselekményekért, melyek a hivatalos helyiségen kivül, de a consuli székhely határán belül hivatalos kiküldöttek által foganatosíttatnak, az utóbbiak a fuvarköltségek megtérítésén kivül a 2. tétel alatt megjelölt napidíjak felét igényelhetik. A magyar vagy osztrák honosoknak és magyar-osztrák védenczeknek a consuli hivatal székhelyén levő idegen hatóságok előtt nyújtott segédkezés esetében, a mennyiben ez a segédkezés a felek megkeresésén alapul, vagy pedig az egyezmények vagy helyi szokások által követeltetik, a felek a távolság vagy a helyi szokás által igényelt fuvarköltségeket (kocsik, bárkák, hátas állatok stb.) tartoznak megtéríteni. Vagyontalan felek ezeket a költségeket csakis utólagosan és abban az esetben tartoznak megfizetni, ha az illető idegen hatóság által valamely peres összeg Ítéltetett meg részükre. 12 9 4 50 50 vagy a fél érdekében vagy biztonsági szempontokból egy hivatalnoknál többnek kiküldetését vagy egy, vagy több szolgának kíséretét szükségesnek tartja, erről indokolt határozatot tartozik hozni és az ügyiratokhoz mellékelni. Jegyzet. A II. rész 50. tétel II. 8. pontjában emiitett esetekben napidíjak nem igényelhetők. Jegyzet a II. és III, részhez. A Nyugat-, Dél- és Kelet-Afrikában, Arábiában, Perzsiában, Elő- és HátsóIndiában, a hátsó-indiai szigeteken, Kelet-Ázsiában, az összes ausztráliai gyarmatokban, Óceániában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában és Nyugot-Indiában levő consuli hivatalok a tarifa II. része alá eső hivatalos cselekmények után járó állandó illetékekhez, a mennyiben maga a tarifa az emiitett országokra vonatkozó különleges intézkedéseket nem tartalmaz (a chinai és japáni nyelvből és chinai és japáni nyelvre való fordítások), — 50°/o-nyi pótlékot tartoznak beszedni. Ugyancsak a most emiitett országokban levő consuli hivatalnokok és consuli alkalmazottak a felek ügyeiben eszközölt szolgálati utazásoknál a tarifában emiitett napidíjakon felül 50°/o-nyi pótlék felszámítására jogositvák. A százalékos illetékek ily pótlék alá nem esnek.