Képviselőházi irományok, 1896. XXIX. kötet • 827-854., CCXCVII-CCCXVIII. sz.

Irományszámok - 1896-847. Törvényjavaslat a termelők és a dohánykertészek közötti jogviszonyok szabályozásáról

847. szám, 161 A javaslatot illetőleg általánosságban azt jegyezhetem még meg, hogy az eddigi munkás-törvények megalkotásában a törvényhozás által kijelölt azon irányelvek alapján épült az fel, melyek helyességét az eddigi tapasztalatok is igazolják. Ebben sincs korlátozva a közérdek által felállított korláton túl a szerződő felek szabadsága, ok nélküli zaklatást egy intézkedése sem tartalmaz, nincsen benne semmi, a mi viszonyainknak meg nem felelne és a termelő s dohánykertész jogos érdekének védelmét nem új, különleges szabályok által akarja biztosítani, hanem azzal, hogy mindenkire nézve egyaránt kötelezővé teszi azokat a szokásokat s azt az eljárást, melyeket a rendesen vezetett gazdaságokban a felek önmaguk önként eddig is követtek s a melyekről épen e réven bebizonyult, hogy a felek érdekeinek oltalmazására megfelelők s alkalmasak. Joggal feltehető tehát, hogy e szabályok kötelezővé tétele által helyesen lesznek a felek jogviszonyai szabályozva. Nem szenved kétséget, hogy a javaslat egyik-másik rendelkezése itt-ott bizonyos anyagi érdeket is fog érinteni. De hangsúlyozom, hogy ez nem képez jogsérelmet, mert az anyagi előny csak addig számithat védelemre és biztosításra, a meddig a jogosság határát el nem hagyja. így például egyeseknek talán bizonyos veszteséget jelent az, hogy ezután tilos lesz a természetben kiszolgáltatott árúkat tetszés szerinti értékben felszámítani a kertész terhére; ámde az az eljárás, hogy az ilyen árúknak nem az átadás idejében való piaczi ára vétetik számításba: jogosnak általában eddig sem tekintetett. Az 1. §. szerint a dohánykertésznek olyan munkás-igazolványnyal kell birnia, mint minden mezőgazdasági munkásnak. Több izben hangoztattatott már annak szüksége, hogy a dohánykertészek igazoló könyvvel láttassanak el. Tartózkodni kívántam attól, hogy a dohánykertészek részére egy új, különleges, olyan könyvecske tétessék kötelezővé, mely a munkásigazol eány nyal nem egyenlő elbírálás alá esik, mert ez, a mikor már munkás-igazolvány és cselédkönyv van használatban esetleg zavarokra adna okot. A munkás-igazolvány, — mely a dohánykertészekre nézve mint kertészkönyv lesz kiadandó, — teljesen megfelel a czélnak. Ez a rendelkezés a 19. §-szal kapcsolatban lehetővé teszi azt, hogy a termelők tájékozást nyerjenek a szerződtetni óhajtott dohánykertész felől, másfelől lehetővé teszi azt is, hogy a dohánykertész, ha ily minőségben alkalmazást nem talál, mint gazdasági munkás keressen foglalkozást. Ez a rendelkezés kizárja azt, hogy a különböző igazolványokkal visszaéléseket kövessenek el, a mire Önként kínálkoznék az alkalom, ha a dohánykertészeknek külön igazolványnyal kellene birniok. Ez esetben ugyanis bármelyik munkás, szerezhetne egy kertészkönyvet s egy munkás-igazolványt, s egyikkel is másikkal is külön-külön szerződhetne másmás munkaadóhoz. Ha azonban a dohánykertésznek kiadott igazolvány azonos lesz a munkásigazolványnyal, ilyen esetek nem fordulhatnak elő. Megjegyzem, hogy a termelőknek nem kell az igazolványt a kertésztől átvennie. Ha a szerződés megkötése abba bejegyeztetik (8. §.), a termelő elég biztosítékot szerez arra, hogy a dohánykertész más termelőhöz nem szerződhet el, mert az elöljáróság az igazolványból tudomást vesz arról, hogy a dohánykertész a termelővel szerződést kötött. A 2. §. a szerződési feltételek megállapításának a szabadságát biztosítja azzal, hogy a törvénynyel és a jövedéki szabályokkal ellenkező kikötés érvénytelen. A 3. §. a szerződés megszűnte tekintetében azt mondja ki, hogy a szerződés megszűnik a szerződésben meghatározott időtartam elteltével, ha azonban egyik vagy másik fél a megszűnés időpontját megelőzőleg két hónappal fel nem mondja a szerződést: az a vélelem, hogy azt hallgatagon meghosszabbították. E rendelkezés lehetővé fogja tenni, hogy a felek legalább két hónappal a szerződés lejárta előtt tisztázzák a helyzetet s ne maradjon a szerződés megújításának vagy megszűntének kérdése az utolsó napra, s igy egyik félnek is, a másik félnek is ideje s módja legyen saját érdekében megfelelőleg gondoskodni. KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXIX. KÖTET. 21