Képviselőházi irományok, 1896. XXIX. kötet • 827-854., CCXCVII-CCCXVIII. sz.

Irományszámok - 1896-837. Törvényjavaslat a magyar-román határvonalon felállított határjelek kicserélése folytán felmerülő költségek fedezésére szükséges hitel engedélyezéséről

837. szám. 123 Melléklet a 837. számú irományhoz. Indokolás, „a magyar-román határvonalon felállított határjelek kicserélése folytán felmerülő költségek fedezésére szükséges hitel engedélyezéséről" szóló törvényjavaslathoz. A Magyarország és Románia között elhúzódó országos határvonal megállapítására vonat­kozólag 1887-ben létrejött nemzetközi szerződés kötése alkalmával abban történt megállapodás, hogy a határvonal menetének mesterséges jelzőiként faoszlopok és kőrakások, illetve föld­halmok fognak felállíttatni. Az érdekelt kormányokat e megállapodásnál részben az a kívánság vezérelhette, hogy az oly soká húzódó és annyi viszontagságon átment határrendezés kérdése lehető gyorsan nyerjen végleges befejezést, a mi az érintett könyebbeu előállítható határjelek alkalmazása esetén inkább volt remélhető, de a pénzügyi helyzet is kívánatossá tette, hogy a határrendezés folyamán addig is felmerült tetemes dologi s még inkább személyi kiadások ujabb nagyobb mérvű költekezéssel ne fokoztassanak, végül a helyi nehézségek is nagyobbaknak tartattak, mint a milyenek azok valójában voltak. Azonfelül az érdekelt kormányok nem tudhatták előre, hogy a megállapított határ­jelek az idők folytán nem fognak teljesen beválni. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a felállított határjelek nemcsak az elemek romboló erejének nem képesek kellőleg ellentállani, hanem főleg azért nem megfelelők, mivel a határszéli alacsonyabb műveltségű népesség nem tartja kellő tiszteletben, s anyaguk és szerkezetük nem lévén eléggé szilárd, emberi kéz is igen könnyen jelentékeny sérüléseket, esetleg teljes megsemmisülésüket idézhette elő. Ennek folytán a román királyi kormány kezdeményezésére még a lefolyt évtized első felében tárgyalások indultak meg az iránt, bogy a jelenleg a terepen levő határjelek állandó jellegű jelekkel cseréltessenek ki. A román királyi kormány különösen arra utalt, hogy azokon a költségeken felül, melyeket a gyakran szükségeseknek mutatkozó határjel helyreállítások okoznak, közigazgatási szem­pontból érezhető hátrányt képez az a körülmény is, hogy a helyreállítások alkalmával kikül­dött s igy rendes feladatuktól elvont közegek munkaereje leköttetik. E szempontok teljes méltánylásával a vezetésemre bizott belügyministerium készséggel felkarolta a felvetett eszmét s az 1890. évi határbejárás vezetésével megbízott királyi biztosnak 16*

Next

/
Thumbnails
Contents