Képviselőházi irományok, 1896. XXVII. kötet • 761-787 CCLXVII-CCLXXXIX sz.
Irományszámok - 1896-780. A pénzügyi bizottság jelentése a vallás- és közoktatásügyi ministerium 1900. évi állami költségvetéséről
276 780. szám. A községek, még a nyomasztó viszonyok között levők is, nemcsak érdeklődnek az új intézmény iránt, de arra tőlük telhetőleg áldozni is készek; valamennyi gazdasági ismétlő iskolához a gyakorlati tanitás czéljaira szükséges földterületet az illető községek adták, gondoskodnak ezek felszerelése, az iskola dologi szükséglete, itt-ott a tanitók tiszteletdíja felől is. Mindez azt igazolja, hogy a községek és a közönség belátták a gazdasági ismétlő iskoláknak nemcsak népnevelési, de főleg közgazdasági szempontból nagy jelentőségét. A jövő évben ezen iskolák nagy arányú fejlődése biztosra vehető, mivel a főldmívelésügyi minister úr az 1899. évben ismét 800 néptanítónak a gazdaság különböző ágaiban levő kiképeztetése felől gondoskodott az e végből rendezett gazdasági tanfolyamok utján. Ezeken kivül 12 okleveles néptanító a földmíves-iskolákba kétéves tanfolyamra felvétetett oly rendeltetéssel, hogy ezek 1900. év szeptembertől kezdve oly nagyobb népességű községekben, a melyekben a lakosság túlnyomó részben földmíveléssel foglalkozik, a gazdasági ismétlő iskolákhoz, mint önálló szaktanítók fognak alkalmaztatni. Ezek egész évi, összesen 18.000 korona illetményeinek egy harmadát, 6.000 koronát irányzott elő a minister úr az 1900. évi költségvetésben. A gazdasági ismétlőiskoláknál működő tanitók mérsékelt tiszteletdíjban részesülnek; minthogy azonban a községek és hitközségek anyagi erejét az elemi iskola és kisdedóvás úgyszólva teljesen kimeríti, a minister nem zárkózhatott el az elől, hogy a községeket a gazdasági ismétlőiskolák fentartásánál legalább a tauitók tiszteletdíjaira engedélyezendő államsegély által ne gyámolitsa. 1900. évben a gazdasági ismétlő iskolák létszáma minden valószínűség szerint megkétszereződik, ez okból az 1899. évi hitelt legalább is 21.500 koronával kellett emelni. Az előirányzatot elfogadásra ajánljuk. Balatonfüredi „Erzsébet" szeretetház Rendes kiadások: XXI. fejezet, 36. czím. 1899. évre megszavaztatott 1900. évre előirányoztatik tehát változatlan. Elfogadásra ajánljuk. Rendes bevételek: VII. fejezet, 18. czím. 1899. évre megszavaztatott 1900. évre előirányoztatik tehát kevesebb . . . Elfogadásra ajánljuk. IV. Szakiskolák. Üvegtechnikai intézet. Rendes kiadások: XXI. fejezet, 37. czím. 1899. évre megszavaztatott 5.400 K, 1900. évre előirányoztatik 5.400 » tehát változatlan. 32.836 K, 32.836 » 6.200 K, 6.100 » 100 E-val.