Képviselőházi irományok, 1896. XXVI. kötet • 716-760 sz.

Irományszámok - 1896-734. A közösügyi kiadásokhoz való hozzájárulási aránynak ujból megállapitására 1899-ben kiküldött magyar országos bizottság irományai

I 734. szám. 217 A közösügyi kiadásokhoz való hozzájárulási aránynak újból megálla­pítására kiküldött magyar országos bizottság 1899. november 12-én este 6 órakor Bécsben tartott ötödik ülésének jegyzökönyve. Elnök: gróf Csáky Albin. Előadó: Falk Miksa. Jelen voltak: A kormány részéről: Széli Kálmán ministerelnök és Lukács László pónzügyminister. A lizottság részéről: Gróf Apponyi Albert, gróf Dessewffy Aurél, báró Harkányi Frigyes, Láng Lajos, Lukács Antal, Matlekovics Sándor, Pallavicini Ede őrgróf ós Pulszky Ágost. Helyettes elnök úr ő nagyméltósága jelentést tesz a két hetes albizottság közt lefolyt tár­gyalásokról, melyeknek alkalmával az osztrák albizottság kijelentette, hogy tegnapi javas­latától el nem állhat, mely tagadhatatlanul a 35°/o-ot mint középszámot eredményezi, de ezt osztrák részről nem értik úgy, hogy az a további tárgyalások kiindulási pontját képezné, hanem úgy, hogy az osztrák országos bizott­ság, ha a magyar bizottság 35°/o-ig felmegy, ezen 35°/o-os magyar kvóta alapján a meg­egyezést elfogadni kész. Ezzel szemben a magyar albizottság újból kijelenti, hogy 35°/o-os magyar kvóta reá nézve elfogadhat­lan, hanem igenis hajlandó egy 33 ós 35°/o közt fekvő arányszám körül tárgyalásba bo­csátkozni. Ezen inditvány az osztrák albizott­ság részéről visszautasittatott azon kijelentés mellett, hogy az osztrák bizottság a további tárgyalásoktól nem idegenkedik, de csak úgy, KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXVI- KÖTET. ) 28 /

Next

/
Thumbnails
Contents