Képviselőházi irományok, 1896. XXV. kötet • 675-715 CCXLVIII-CCLXVI. sz.

Irományszámok - 1896-681. Jelentés a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben (1899:VIII. törvényczikk), az 1899-iki számadási év II. negyedében előfordult túlkiadások-, előirányzat nélküli kiadások- és hitelátruházásokról

108 681. szám. Indokolás, a belügyministernek, az állami számvevőszékhez 1899. évi szeptember hó 18-án 85.572. sz. a. intézett átirata szerint: A) Rendes kiadások: XVII. fejezet. 2. czímhez. (Országos levéltár.) E czím személyi járandóságainál mutatkozó túlkiadás onnan származik, hogy a 2°/o-kal előirányzott intercalaris megtakarítás eddig még elér­hető nem volt. 6. czímhez. (Színművészetikiadások.) A m. kir. operaház és a budapesti nemzeti színház állami javadalmazásánál túlkiadásként mutatkozó összegek ezen intézeteknek 1898. évi kezelésé­ben felmerült, összesen 86.926 frt 94 krnyi hiány végleges fedezésére a folyó évi január hó 18-án 3. sz. a. hozott ministertanácsi határozat értelmében az 1898. évi szolgálat terhére előzetesen már kiutalványozott 60.000 frt pótlásaként szükségeltettek. Megjegyeztetik, hogy mig a nemzeti színház hiánya kizárólag a bevételek elmaradásának tulajdonitható, addig az operaház hiánya csak kisebb részben vezethető vissza erre a körül­ményre és túlnyomó részben a kiadások emelkedésének a folyománya. B) Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások: V. fejezet. Előirányzat nélküli kiadások. 8. czímhez. (Az országos közbiztonsági állapotoknak feltüntetésére és a közegészségügyre vonatkozó statisztikai adatok gyűjtése alkalmából felmerült költség.) E czím az ujabb előirányzat nélküli kiadást a ki- és bevándorlásra, valamint az ország közbiztonsági állapotának, nem­különben a csendőrség^ és rendőrség tevékenységének feltüntetésére és a közegészségügyre vo­natkozó statisztikai adatok gyűjtése czéljából ujabban szükségessé vált nyomtatványok költségei idézték elő. 9. czímhez. (A régi országház épületén tervezett nagyobb mérvű átalakítási munkálatokra vonatkozó előmunkálatokért.) Az e czimen felmerült előirányzat nélküli kiadást/a közigazgatási bíróság által elfoglalt budavári régi országház Uri-utczai részének düledező állapota miatt végrehajtott átalakítási munkálatok további költségei idézték elő. b) Beruházások: III. fejezet. Előirányzat nélküli kiadások. 5. czímhez. (A VI. ker. rendőrkapitányság részére megvett épület vételárának utolsó részlete.) A VI. ker. kapitányság czéljaira vásárolt épület vételára a közigazgatási fog- és tolonczházi alapból felvett" kölcsönből fedeztetvén, a vételár utolsó részlete fejében utalványozott 2.100 frt a számviteli törvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás értelmében mint előirányzat nélküli beruházási kiadás a tárcza kezelésében is kitüntetendő volt. Megjegyeztetik azonban, hogy ezt a kiadást ugyancsak 2.100 frtnyi előirányzat nélküli bevétel ellensúlyozza.

Next

/
Thumbnails
Contents