Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • CCVII-CCXLVII. sz.
Irományszámok - 1896-CCVIII. 1899. évi XV. törvényczikk az országgyülési képviselő-választások feletti biráskodásról
CCVIIL szám. 35 alapított hatósági intézkedéseket megsérti, a mennyiben cselekvése, vagy mulasztása súlyosabb beszámítás alá nem esik, fegyelmi eljárásnak van helye. A közigazgatási tisztviselők s a rendezett tanácsú városi és községi hivatali alkalmazottak ellen a választási törvények, különösen a jelen törvény és az erre alapított intézkedések folytán felmerülő fegyelmi ügyekben a vizsgálat elrendelése és végrehajtása s a vizsgálat eredménye feletti határozathozatal: jelesül a fegyelmi hatóságok tekintetében a 162. §-ban foglalt intézkedések szolgálnak szabályul. Ezen szakasz intézkedései a bírákra és bírósági hivatalnokokra nézve fennálló fegyelmi törvényeket és szabályokat nem érintik. 169. §. Az a választási, illetőleg szavazatszedő küldöttségi elnök vagy helyettes elnök, a ki a választási törvényeknek s a jelen törvénynek intézkedéseit, akár cselekvése, akár mulasztása által azzal a szándékkal szegi meg, hogy egyik vagy másik jelölt megválasztását biztosítsa vagy a választást meghiúsítsa, hatezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és politikai jogainak felfüggesztésével büntetendő. Ha pedig a választási elnök, illetőleg szavazatszedő küldöttségi elnök vagy a helyettes elnök abból a czélból, hogy az egyik vagy másik jelölt megválasztását biztosítsa vagy a választást meghiúsítsa, a választási törvényekbe s a jelen törvénybe ütköző valamely intézkedést tett és ezen intézkedés következtében a választásnak általa czélba vett eredménye beállott, vagy a választás meghiúsult, vagy ha az emiitett czélokból a csendőrség, a rendőrség vagy a fegyveres erő feletti rendelkezést a 154. §. rendelkezéseinek megszegésével másra ruházta át, hat hónapig terjedhető fogházzal és hatezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, valamint politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. 170. §. Az a lelkész, vagy vallási szertartás teljesítésére jogosított, vagy egyházi tisztséget viselő más személy, a ki a vallás szertartásainak végzésére rendelt helyiségben vagy vallásos jellegű gyülekezeten a választás eredményének befolyásolását czélzó nyilatkozatot tesz; vagy a ki abból a czélból, hogy egy vagy több választó bizonyos jelöltre szavazzon, vagy ne szavazzon, vagy a szavazástól tartózkodjék, az egyházi kegyszerekben való részesítésre tesz ígéretet, vagy egyházi fenyíték alkalmazásával, vagy a kegyszerek elvonásával vagy túlvilági büntetéssel fenyeget; vagy a ki a vallási tisztelet tárgyait vagy olyan tárgyakat, a melyek egyházi szertartások végzésére rendelvék, a választók gyülekezetén, vagy választási menetben használ; vagy a ki ily tárgyaknak, ha azok felett ő rendelkezik, ezen czélra való használását megengedi: egy évig terjedhető államfogházzal és ezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, valamint politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. x 171. §. . A ki vallási tisztelet tárgyait, vagy olyan tárgyakat, melyek egyházi szertartások végzésére rendelvék, választók gyülekezetén, vagy választási menetben használ, — ha a 170. §-ban meghatározott eset nem forog fenn, — három hónapig terjedhető fogházzal és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésévei büntetendő. 172. §. A ki a képviselőház előtt emelt panaszban, vagy a Curiánál beadott kérvényben vagy ellenkérvényben a képviselő vagy más jelöltnek, vagy a választásnál hivatalosan közre5*