Képviselőházi irományok, 1896. XVII. kötet • 440-447. , CL-CLIII. sz.

Irományszámok - 1896-444. A képviselőház mentelmi bizottság jelentése a Rakovszky István orsz. képviselő úr mentelmi jog megsértése tárgyában

\ 444, szám. 163 A mint egyrészről a népsouverainitásnak a trónnal szembeállítása elvileg kizárta azt, hogy a parlament az ugyané nép köréből történhető támadásokkal szemben kereshessen közjogi garantiákat, úgy másrészről e téren összes gondját és tevékenységét az foglalta le, hogy a hatalom önkénye ellen emeljen minél erősebb védsánczokat. Ebben a törekvésében is a félúton volt kénytelen megállapodni, a mennyiben a föltételes mentességet a végrehajtó hatalom ellenében is csupán az ülésszak tartamára tudta kiterjeszteni. Sőt azt látjuk, hogy az 1793 ik évi franczia alkotmány az egyenlőség elvének követelményeként ezt a garantiát is megcsorbitotta; az 1793-ik évi április 1-én kelt törvényben pedig más czélok elérésének ingere küszöbölte ki, bár szintén ideiglenesen, bizonyos esetekre nézve ugyanezt a mentességet. Ilyen volt például az a törekvés, hogy a hivatásául üzérkedő és pénzért vagy egyéb előnyökért szavazatát eladó képviselőt egyáltalán ne védje az immunitás és az a másik czélzat, hogy a megalapított új kormányforma ellen izgató vagy arra nézve veszedelmes parlamenti tag bizton perbe fogható, elitélhető, esetleg száműzhető legyen. Nem csoda, ha a tömegesen jelentkező ily ellentétes áramlatok és az egymást felváltó kormányformák által fölidézett szakadatlan küzdelmek közepett, történelmi előzmények hiányában, Francziaországban az immunitás mindig csak fentartásokkal és korlátozásokkal nyerhetett hatályt. És még természetesebb, hogy Belgium, mely mint állam egyenesen a franczia jogintézmények alapján szervezkedett és a német államok, melyek legnagyobb része ajándékképen kapta az alkotmányt, azt az immunitási jogot vették át, melyre a franczia szabályozás kész mintául ajánlkozott. A magyar képviselőház mentelmi bizottságai a balközép és a Deák-párt fusiója utáni időkben szintén ezt a franczia-belga elméletet igyekeztek, a mi közjogunk történelmi fontossága ellenére, a parlamenti gyakorlatba átültetni. Később ki fogom mutatni, hogy ez irányú működésük egyáltalában nem bir a praecedens hatályával. Itt csak azt akarom constatálni, hogy abban a néhány mentelmi esetben, melyben ez az áramlat jelentkezett, ezt a mi alkotmányjogunktól teljesen idegen, sőt azzal ellentétes elméletet törekedtek, de azt is valódi lényegéből kivetkőztetve, nálunk is megvalósítani Ez pedig úgy e téren, mint a magyar jogélet egyéb intézményei körében, azzal a következéssel járt, hogy a mi saját jogfejlődésünk tudatát elhomályosította, sőt elnyomta és azzal ellenkező elméletek uralmának nyitott tág kaput. Azok a mentelmi bizottsági jelentések ugyanis, melyek e néhány esetben keletkeztek, bár ellenkező felfogás is jelentkezett, abból indulnak ki, hogy magánegyéneknek, vagyis nem hivatali közegeknek az országgyűlési tag ellen elkövetett cselekményei, egyes, országos ügygyé tehető ritka esetek kivételével, semmiképen nem állapithatják meg a mentelmi jog megsértését. És ezt az álláspontot e jelentések azzal indokolják, hogy a jogegyenlőség elvénél fogva az országgyűlés tagjai ellen elkövetett bűncselekmények a büntetőjog keretébe tartoznak, s a mentelmi jog csupán a hatalomnak ily tényei ellen nyújthat a törvényhozás és egyes tagjai függetlenségének, illetőleg hivatásuk szabad gyakorlásának védelmet. Lényegileg ugyanezen az elven alapszik a mentelmi bizottságnak a Lepsényi Miklós orsz. képviselő ügyében hozott többségi határozata is. Valóban nagyon csodálkozni kell a felett, hogy a mentelmi bizottság úgy a megelőző alkalmakkor, mint a most felmerült esetben ebből az elvből nem vonta le mindjárt azt a másik eonsequentiát, mely a franczia-belga mintában feltalálható: hogy az állam hivatali organismusával szemben a mentelmi jog csak az ülésszak tartama alatt védi meg a parlamenti tagot; midőn t. i. a hatalom föllépése azt hivatása gyakorlásában egyedül akadályozhatja meg. Mert ez a consequentia ugyanabból a jogegyenlőségi elvből folyik, mely azt is megköveteli, hogy valamint minden állampolgár, úgy különösen a parlamenti tag föltétlenül a büntető biróság hatalma alatt álljon, s ez a jogegyenlőségi elv legfölebb azt engedi meg, hogy a mentelmi jog 21*