Képviselőházi irományok, 1896. XIII. kötet • 361-387. CXVIII-CXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-379. Törvényjavaslat a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről

286 379. szám. IV. Fejezet. Kötvények kibocsátása. (69-76. §§.) A központi intézet csak akkor lesz képes nagy hivatását betölteni, ha elegendő pénzforrások fölött rendelkezik, hogy a szövetkezetek folyton emelkedő száma és ügyforgalma által növekedő szükségletet teljesen kielégíthesse. Ámde az az összeg, melyet az államkincstár és a magánalapitók, valamint maguk a szövetkezetek az űzletrésztőkére befizetnek, nem lesz oly nagy, hogy egymagában véve a szükségletet fedezhetné, minek folytán gondoskodni kell arról, hogy a központi intézetnek más pénzforrások is rendelkezésére álljanak. Ezek között vannak olyanok, melyeket a központi intézet ép úgy vehet igénybe, mint bármely más pénzintézet, melyekre nézve tehát külön törvényes intézkedés nem szükséges, hanem legfelebb az alapszabályokban kell intézkedni. Ide tartozik első sorban a visszleszámitolás, melytől elég nagy eredmény várható, tekintve, hogy a szövetkezetek által megszerzett és a központi intézetre forgatott váltók a központi intézet forgatmányával ellátva teljes biztositékot fognak nyújtani. Egy másik pénzforrás a betétüzlet, bár rendszeres takarékbetétek elfogadása nincs czélba véve, hanem inkább csak arról van szó, hogy a szövetkezetek vagy más intézetek tőkéi fogadtassanak el kamatozó betétek gyanánt, vagy folyószámlára. E két pénzforrás azonban előreláthatólag még mindig nem lesz elegendő a szükséglet kielégítésére, s azért a javaslat új pénzforrást teremt, mely a központi intézet különös kiváltságát fogja képezni, s elég bőségesnek ígérkezik. E pénzforrás abban áll, hogy a központi intézet azon kölcsönök alapján, melyeket a szövetkezetek tagjaiknak nyújtanak és saját jótállásuk mellett a központi intézetre átruháznak, kamatozó és törlesztés alá eső kötvényeket bocsáthatki. E kötvények ugyanazon természettel birnak mint az u. n. községi s más az 1897. évi XXXII. t.-cz. alapján kibocsátott kötvények, s csak abban különböznek ezektől, hogy a kibocsátási alap nem egyes nagyobb és hosszabb idő alatt visszafizetendő, hanem számtalan kisebb és aránylag rövidebb időre szóló kölcsönkövetelésekből áll. Minthogy azonban e követelések csak egyénenkint változnak nagyobb mértékben, összeségükben ellenben ép oly állandó természetűek, mint a községi s más hasonló kölcsönök, s minthogy másrészt a szövetkezeti tagoknak s azok kezeseinek, valamint maguknak a szövetkezeleknek egyetemleges jótállása kellő biztositékot nyújt: a szövetkezeti követelések a kötvénykibocsátásra tökéletesen alkalmasoknak mutatkoznak. Éppen azért bizton remélhető, hogy a pénzpiacz és a tőkeelhelyezést kereső közönség a központi intézet által kibocsátott ilyen kötvények iránt kellő bizalommal fog viseltetni, s azokat szívesen fogja vásárolni. Hogy azonban a központi intézet által kibocsátandó kötvények valóban biztos tőkeelhelyezésre szolgálhassanak és keresettek legyenek, époly garantiákat kell felállítani s oly előnyöket kell nyújtani, mint a melyeket az 1897. évi XXXII. törvényczikk a községi és más kötvényekre nézve követel, illetve nyújt. E garantiák és előnyök a javaslat (70—74. §§.) szerint a következők : 1. hogy a kibocsátott kötvények névértékének összege a szövetkezetek által átruházott követelések tőkeösszegét meg nem haladhatja. E mellett a javaslat 69. §-a csak a szövetkezetek által kötelezvényekre adott kölcsönök alapján engedi meg a kötvények kibocsátását ; kizárja tehát a váltókra adott kölcsönöket, melyek rövidebb' időre szólván, nagy fluctuatiójuk melleit a hosszabb idő alatt törlesztendő kötvények alapjául kevésbé alkalmasak; 2. hogy a központi intézet legalább három millió korona biztosítéki alapot köteles alakítani (71. §.), melynek tízszeres összegén túl kötvények semmi esetre ki nem bocsáthatók (72. §.); hogy ezen biztosítéki alap elhelyezésére és jövedelmezővé tételére ugyanazon korlá-