Képviselőházi irományok, 1896. XIII. kötet • 361-387. CXVIII-CXXVII. sz.
Irományszámok - 1896-372. Törvényjavaslat a községi és némely más erdők és kopár területek állami kezeléséről, továbbá a közbirotkosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában lévő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének szabályozásáról
372. szám. 127 f nak. Ámde a valóságban ezeknek az erdőknek a gazdasági és jövedelmezőségi viszonyai is többnyire igen kedvezőtlenek, úgy hogy közülök még az aránylag nagyobb terjedelműek jövedelme sem fedezhetné teljesen a külön kezelés költségeit. Már az 1879. évi XXXI. törvényczikk életbeléptetésekor kitűnt, hogy ezeknek az erdőknek birtokosai legfeljebb csak úgy tehetnek eleget a törvény követelményeinek, ha közös erdő tiszt tartására egymással egyesülnek, de az egyesülést az érdekeltek magukra hagyva nem voltak képesek végrehajtani, s igy mindjárt kezdetben a törvényhatóságoknak kellett az ügyet kezükbe venni. A törvényhatóságok pedig ezt a nehéz kérdést akként oldották meg, hogy a földmívelésügyi ministerium jóváhagyásával, az érdekelt erdőbirtokosokat vármegyénként szövetkezetekbe osztották be s ezek számára erdötiszti szervezeteket létesítettek. A tapasztalatok szerint azonban a legtöbb vármegyében ezek a szervezetek sem feleltek meg a czélnak, mert valamennyinek megvolt az a nagy hibája, hogy az alkalmazott személyzetnek, az amúgy is szerény javadalmazás mellett, sem megfelelő előmenetelt, sem nyugdíjat nem biztosíthattak. Igy pedig a szervezett állomásoknak már az első betöltése is nehézséggel járt, mert alkalmas pályázó kevés jelentkezvén, az állomások egy részét vagy betöltetlenül kellett hagyni, vagy pedig olyan egyéneket is alkalmazni kellett, a kik sem képzettség, sem más tekintetekben nem voltak alkalmasak a rájuk váró feladatok sikeres betöltésére. De a hol sikerült is a szervezetet életbeléptetni, ott is a személyzetnek épen a javarésze csak átmeneti alkalmazásnak tekintette szolgálatát s azt azonnal elhagyta, mihelyt az államnál, vagy más nagyobb erdőbirtokosnál oly állomást szerezhetett, a melyen saját és családjának jövőjét kellőképen biztosíthatta. Ennek pedig az volt a következménye, hogy a folytonos személyváltozás miatt az erdőkezeléssel járó teendők ellátásában sem összefüggés, sem pedig rendszeresség nem volt elérhető. Másfelől nagy hátrányuk volt a törvényhatóságok által létesített erdötiszti szerveze teknek az is, hogy a rendszeres gazdasági tervek elkészítésének kérdését többnyire megoldatlanul hagyták, a mennyiben az alkalmazott erdőtiszteket nem kötelezték mindenütt arra, hogy az erdőkezelési teendők ellátásán kivül egyúttal az erdőrendezési munkálatokat is teljesítsék. Az erdőbirtokosoknak tehát sok vármegyében a kezelő erdőtiszt mellett még külön vállalkozókról is gondoskodniuk kellett, a kik erdejükről a törvény által megkövetelt rendszeres gazdasági terveket külön díjazás mellett elkészítsék. S még igy is gyakran megtörtént, hogy megbízhatatlan vállalkozók a kikötött díjazásért egészen használhatatlan munkálatokat készítettek, melyeket az erdőrendészeti hatóságoknak átdolgozás végett több ízben is vissza kellett vetni. Oly szervezetet tehát, a mely az erdőbirtokosok egyesülését és ennek czélját tartósan biztosíthatta volna, maguk a törvényhatóságok sem voltak képesek létesíteni s ennek következtében az előbb emiitett bajok egyes vármegyékben már az 1879. évi XXXI. törvényczikk életbelépése után következő első években oly tarthatatlan állapotokat teremtettek, hogy a törvényhatóságoknak végül is a földmívelésügyi ministeriumhoz kellett fordulniok azzal a kéréssel, hogy az általuk <alkotott szövetkezetekhez tartozó erdőket, legalább arra az időre, a mig az erdőbirtokosok törvényes kötelezettségeiknek saját erejükből is képesek lesznek megfelelni, méltányos szerződési feltételek mellett az állam kezelésébe vegye át. , A földmívelésügyi ministerium ezen kérelmek teljesítése elől — daczára annak, hogy a törvényhatóságok többnyire nem voltak képesek az erdőbirtokosok nevében akkora kezelési költségátalányokat biztosítani az államnak, a mennyi a kezelés költségeinek fedezésére okvetetlenül szükséges volt — nem térhetett ki, mert a szóban forgó, leginkább kisterjedelmű, de
