Képviselőházi irományok, 1896. XII. kötet • 322-360. , CVIII-CXVII. sz.
Irományszámok - 1896-340. Törvényjavaslat a m. kir. postatakarékpénztár kamatozó betét-maximumának és tartalékalapjának felemeléséről
340. szám. 103 A kamatlábnak 1895. évben 3-6°/o-ról 3°/o-ra történt reductiója, melyet egyébként pénzpolitikai okok tettek szükségessé, általában kedvezőtlenül befolyásolta a takaréküzleti betétállomány fejlődését, annál is inkább, mert egészen eltekintve a vidéki takarékintézetektől, a hol még mindig magas a kamatláb, a^fővárosi takarékintézetek is, melyek annak idején a kamatlábat szintén leszállították, — ezt időközben ismét felemelték, míg a postatakarékpénztár a régi helyzetben volt kénytelen megmaradni. Hozzájárul ehhez, hogy az intézet szabályai folytán, számtalan esetben köteles nyúlni azon rendszabályhoz, hogyha betevőket 1.000 frton felüli betétjüknek csökkentésére felhívja, a gyakorlatban azután a legtöbb esetben az a hátrányos helyzetjjáll elő, hogy a betevők nemcsak az 1.000 frton felüli részt, hanem az egész betétösszeget felmondják. Ezen kihatásában eléggé kedvezőtlen rendszabályt tehát ellensúlyozni kell legalább a maximum felemelésével, mely ha a tőkegyarapodást a csekélyebb kamatláb folytán lényegesen nem is fogná előmozdítani, de mindenesetre jótékonyan befolyásolhatja a már bent lévő tőkék megmaradását. Áttérve ezek után a javaslat részletes indokolására, az 1. §. felsorolja azon maximális összegeket, melyek az eddigi 1.000 frt kamatozó maximum helyébe lépnek. E tekintetben ezentúl különbség fog tétetni az egyesek, továbbá a jogi személyek (egyletek, társaságok stb.) betétjei közt, a mi eddig nem történt, jóllehet a legtöbb külföldi postatakarékpénztár e megkülönböztetést már kezdettől fogva ismeri s pedig úgy, hogy a betét-maximumot utóbbiakra nézve magasabban állapítja meg. Ez teljesen indokolva is van. A kamatozó betét-maximum megszabásának czélja, a nagyobb tőkéknek távoltartása s ezzel a postatakarékpénztár azon sajátos jellegének megóvása, hogy a kis emberek takarékpénztára legyen. De már a jogi személyek s főleg ezek sorában a postatakarékpénztárak betevői közé tartozó egyletek, társaságok gazdasági természete ós ereje egészen más, mint az egyéneké s amazokat már azért is nagyobb előnyben kellene részesíteni, mert ezen társaságok többnyire közczélokat szolgálnak s betéteik amúgy is az egyének összesített betéteiből alakulnak. A 4.000, illetve 8.000 koronában meghatározott maximális összegek ez idő szerint elégségesek is lesznek, hogy pedig későbbi igényeknek minden nagyobb körülményesség nélkül lehessen eleget tenni, czélszerünek mutatkozott előrelátásból a maximumnak szükséghez képest még 2.000—2.000 koronával való emelését a rendeleti útnak tartani fenn. A 2. §-ra nézve mindenekelőtt megjegyzem, hogy attól, mintha a kamatozó betétmaximum felemelése a postatakarékpénztárt megfosztaná már emiitett ama jellegétől, hogy az egészen csekély tőkék gyüjtőmedenczéje legyen, tartani alig kell. A statisztikai adatok világosan bizonyítják, hogy az egyes betét-könyvecskékre az év végén fenmaradt követelések magasságát illetőleg, a 10 frtig terjedő betétek az összes követelésnek 70°/o-át merítik ki, az 500 frton felüli betétek arányszáma pedig alig iy2°/o. Ez az arány egy évtized alatt alig változott s bizonyosra vehető, hogy a maximum felemelése esetében sem alakulna máskép. Épp ezen körülményre való tekintettel, a postatakarékpénztári törvény 24. §-ának azon rendelkezését, mely az 1.000 frton felüli összegeket kivonja a lefoglalás alól, nem vélem kiterjesztendönek az új kamatozó maximumok erejéig, hanem az abban foglalt kedvezményt továbbra is csupán az 1.000 frton alóli összegekre kívánom fentartani, már azért is, mert a törvény jelen rendelkezésében foglalt socialpolitikai szempont: — ezen kisebb összeg mellett is teljesen meg van óva s mert a lefoglalhatás alól kivont összegeknek a maximummal párhuzamos felemelése könnyen károsan hathatna a kötelmi jogviszonyokra. A 3. §. intézkedései folynak az 1.000 frtos maximális összeg megváltoztatásából s ehhez képest az említett szakaszokban értett összegek is megfelelőn módosulnak, maguk a rendelkezések azonban változatlanul meghagyatnak.
