Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-169. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése "a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről" szóló törvényjavaslat tárgyában

169 szám. 45 eljárási cselekményekre és szerencsésen választja meg a pernek azt a szakát, melyben mind az előkészitő, mind a közbenső eljárás már be van fejezve, a tárgyalásra idéző levelek pedig még nem bocsáttattak ki, minélfogva az ügynek az új hatásköri szabályok értelmében más bírósághoz való áttétele semmi nehézséggel nem fog járni, az eljárásnak a B. P. rendelkezései szerint való átalakítása pedig a legkönnyebben lesz végezhető. Az igazságügyi bizottság egyértelműleg csatlakozott a kormányjavaslat indokolásában is (18—19. 1.) tüzetesen kifejtett azon felfogáshoz, hogy az eddigi és az új hatásköri és eljárási jogszabályok alkalmazása tekintetében elválasztó határvonal gyanánt lehetetlen megállapítani a bűnpernek későbbi stádiumát, mint a főtárgyalás határnapjának kitűzését. Mindezeknél fogva a bizottság a 4. §-t az igazságügyi kormány által előterjesztett következő szövegben fogadta el: »A már meginditott eljárást is a 15., 16. és 17. §-okban meghatározott bíróságok előtt és a bűnvádi perrendtartás szabályai szerint kell folytatni. Az eddig illetékes bíróságok előtt és az eddigi eljárási szabályok szerint kell azonban eljárni azokban az ügyekben, a melyekben a bűnvádi perrendtartás életbe lépése napját megelőzőleg a főtárgyalás, illetőleg a járásbíróságnál a tárgyalás már ki volt tűzve. A bűnvádi perrentartás életbe lépte előtt még jogerőre nem emelkedett közvetlen idézést vagy vád alá helyezést rendelő végzés ellen a felebbvitel és annak elintézése az eddigi szabályok szerint történik. A további eljárásban azonban a bűnvádi perrendtartás szabályait kell alkalmazni.« Az utolsó bekezdés szabályából a contrario kétség nélkül következik az, hogy annak a vádhatározatnak vagy közvetlen idézést rendelő végzésnek, melynek alapján a bíróság főtárgyalást tűzött ki, jogerőre emelkedettnek kell lennie; közömbös ellenben az, hogy a szóban forgó határozatot elsőfokú vagy felsőbb bíróság hozta-e? Jelenlegi gyakorlatunkban előfordul, hogy némely törvényszékek a még jogerőre nem emelkedett vádhatározatban és különösen a közvetlen idézést rendelő végzésben egyúttal főtárgyalási határnapot tűznek ki. A mennyiben ez közvetlenül a B. P. életbeléptét megelőzőleg történt volna, két eset fog beállhatni: vagy nem élnek felebbvitellel a perorvoslatra jogosultak, s ilyképen a szóban forgó határozat a B. P. életbe lépte után jogerőre fog emelkedni; vagy pedig a közbevetett perorvoslat alapján a felső fokú bíróság a B. P. hatályba lépte után fog határozni a vádaláhelyezés, illetőleg a közvetlen idézés kérdésében. Az előbbi esetben a 4. §. második bekezdésének szabálya fog alkalmazást nyerni; ellenben a harmadik bekezdésben szükségesnek mutatkozott kifejezetten intézkedni az utóbbi esetről. Minthogy hatályban levő eljárási szabályaink szerint a vádhatározat ellen, — kivéve az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 45. §-ában említett esetet; a közvetlen idézés elrendelése ellen pedig kivétel nélkül két fokú felebbezéssel lehet élni; minthogy ezzel szemben a B. P. 270. §-a, továbbá a 274. §-nak első és 283. §-nak negyedik bekezdései a felfolyamodást jelentékenyen megszorítják, illetőleg kizárják: ezeknél fogva a bizottság az eddigi szabályok szerint felebbezésre jogosultakat nem kívánta megfosztani azon szélesebb körű perorvoslatoktól, melyekre ez idő szerint joguk van; egyúttal azonban — minden kétség megelőzése végett, — kifejezetten intézkedést vett fel az iránt, hogy ezen felebbvitel elintézése az eddigi szabályok szerint történik. (4. §. utolsó bek.) A mennyiben azonban a felebbvitel a B. P. életbelépte után intéztetett el, az új eljárási szabályok alkalmazásának mi sem áll többé útjában. A 4. §. első bekezdéséből következik az, hogy a B. P. hatályba lépte előtt hozott megszüntető, illetőleg abbanhagyó (1853. évi osztrák büntprtás 198. és 289. §-ok) határo-