Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-138. Törvényjavaslat a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről

138. szám. 207 a) Az ügyészségi megbízottak minősítése (9. §.) ' A javaslat akkor, midőn a kir. ügyészség szervezetének kiépítését ez új intézmény felállításával befejezi, kénytelen elszámolni a fenforgó viszonyokkal, a kezdetnek előreláthatólag elöállandó nehézségeivel és államháztartásunk érdekeivel is. Az utóbbi okból az igazságügyi kormány nem kezdeményezhette a járásbirósági közvádló teendőinek végzésére magasabb fizetéssel bíró rendes államhivatalnoki új állások rendszeresítését, illetőleg nem helyezheti kilátásba azt sem, hogy minden ügyészségi megbizott e minőségben rendes évi fizetést kapjon, azonban megfelelően intézkedik az iránt, hogy az ügyészségi megbizott az államkincstárból díjazásban részesüljön. A végből, hogy ügyészségi megbizott már a legközelebbi jövőben lehetőleg minden járásbíróság mellett alkalmazható legyen, nem lehetett a kinevezés feltételéül magasabb jogi, tudori, ügyvédi vagy birói minősítést előírni, a melyre a rendszerint egyszerűbb tényállású bírósági ügyek mellett nincs is feltétlen szükség. Ezen állás elnyerésének általános kellékei gyanánt előírja a javaslat a magyar állampolgárságot és azt, hogy az illető egyén ne álljon csőd vagy gondnokság alatt, ne legyen sem vád alá helyezve, sem szabadságvesztés büntetés alatt, sem hivatalvesztésre szóló ítélet hatálya alatt, továbbá hogy nyereségvágyból eredő bűntett vagy vétség miatt ne volt legyen elitélve és erkölcsi tekintetben ne essék kifogás alá (1883. évi I. t.-cz. 1. §. a) és b) pont). Ezen általános feltételek megkivánása közbizalmat igénylő államhivatalnál bővebb igazolásra járás nem szorul. Az ügyészségi megbizott csak akkor fog feladatának megfelelhetni, ha legalább bizonyos mértékben bír jogi előismeretekkel. A valódi vádrendszer, mely nemcsak a külső látszatnak, hanem a czélzat lényegének felel meg, szakképzett vádkőzeg nélkül a járásbíróságoknál sem valósitható meg. A jogi ismeretekkel nem biró egyéneknek közvádlók gyanánt való alkalmazása oly csekély eredménynyel járna, hogy egyértelmű volna a közvád képviseletének elejtésével. A javaslatnak tehát okvetlenül meg kellett kívánni a jogvégzettséget, mert e nélkül az új intézmény előreláthatólag hasznavehetetlen volna. Az állam nyelvének, mint a bíróságok hivatalos nyelvének ismerete nélkül az ügyészségi megbizott nem működhetnék eredményesen. A helyi alkalmazhatóságnak különös kelléke gyanánt a kirendelésnél természetesen esetről-esetre kell majd figyelembe venni azt, hogy az ügyészségi megbizott értse azon bíróság területén leginkább használatban levő nyelveket is, a melynél működik. A javaslat az ügyészségi megbízottak állásának betöltése körül a következőket tartotta szem előtt: Az ügyészségi megbizott teendőit lehetőleg kir. alügyész vagy külön megbízással felruházott gyakornok látná el. Ha ez nem volna lehetséges, akár a kir. bíróságok, akár más hatóságnak alkalmas hivatalnoka vagy közszolgálatban nem álló alkalmas egyén volna ügyészségi megbízottul kirendelhető. Az igazságügyi kormány azonban abban látná a kérdésnek legszerencsésebb megoldását, ha az ügyvédi karnak azon tagjai volnának ügyészségi megbizottakul kirendelhetők, a kik e teendők végzésére esetről-esetre megállapítandó évi díj mellett hajlandók vállalkozni, s a kiknek magasabb jogi képzettsége és teljes megbízhatósága tökéletes biztosítékot nyújtana feladatunknak kifogástalan betöltése iránt. Magától értendő, hogy a 9. §. második bekezdését nem lehet akként értelmezni, mintha a köztisztviselő köteles volna az ügyészségi megbízottul való kirendelést elfogadni, sőt ellenkezőleg a kirendelésnél tekintettel kell lenni a szolgálat érdekeire és ezt a megbízást csak olyan köztisztviselőre lehet ruházni, a ki a szóban forgó teendőket rendes hivatalos köte-