Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-37. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister jelentése, a Hunyadi-levéltárnak a bajor állami levéltártól megszerzése ügyében

80 37. szám. trálatlan anyag megszerzésére remélhetőleg később lesz még alkalom. A múlt év nyarán a ministerelnök s a belügyminister urakkal létrejött megegyezésem arra az eredményre vezetett, hogy Ő Felségének legmagasabb elhatározásától feltételezetten a Münchenből visszaszerzendő Hunyadi-oklevelek az országos levéltárban helyeztessenek el, hol a II. József által hazánknak több mint száz év előtt adományozott 1166 darabját őrzik. Természetszerű volt továbbá az a megoldás, hogy a nemzeti muzeumot az országos levéltár saját anyagából kárpótolja, oly ellenszolgáltatással, hogy a nemzeti múzeum kárt ne szenvedjen s e csere kétségtelen előnynyel birjon. A nemzeti múzeum könyvtára s az orsz. levéltár közötti okmány-csere a következő elvi szempontokból nyerte meg jóváhagyásomat: 1. a Hunyadi-oklevelek megszerzésével a nemzeti kegyelet és a magyar tudományosság egy oly páratlan becsű forrás-gyűjteménye kerül a hazába, melynek közérdekű fontosságával szemben háttérbe kell szorulnia annak, vájjon e gyűjtemény az orsz. levéltárban, vagy a nemzeti múzeumban őrzött kincse legyen-e az országnak; 2. hozzájárul az elhelyezés kérdésének megoldásánál különösen annak számbavétele, hogy az orsz. levéltár a II. József által adományozott s a bajor állami levéltárban visszamaradt okmányokkal szorosan összefüggő 1166 darab Hunyadi-oklevélnek már tényleg birtokában van s ezért a bajor államtól visszaszerzett 584 darab oklevélnek ottani megőrzése már a kiegészités érdekében is indokolt; 3. a csere megvalósításának kiváló jelentőséget kölcsönöz még az is, hogy a bajor kormány pusztán a nemzeti múzeumban őrzött s tényleg csekélyebb értékű német és bajor vonatkozású anyagért egyátalán nem lett volna hajlandó a cserét elfogadni s annak megvalósítása csak akkor vált lehetővé, a mikor a cs. és kir. udvari és állami titkos levéltár és a cs. és kir. közös pénzügyministerium levéltára önzetlenül szolgáltatta a csere tulajdonképeni anyagát; s ezért sem lett volna helyén, hogy a csere lebonyolítása a nemzeti múzeum érdekének egyoldalú felfogásán szenvedjen hajótörést. Annál kevésbbé foroghatott fenn ez iránt kétség, minthogy a legalaposabb mérlegelés és megfontolás után, az orsz. levéltár a nemzeti muzeumot oly kárpótlásban részesítette, mely épen a nemzeti múzeum rendeltetése szempontjából, mint kizárólag magyar vonatkozású, nagybecsű okmányok tulajdoni átruházása, a kiadott német irodalmi emlékek helyében, még határozott előny és hézagpótló nyereség jelentőségével is bir. A Hunyadi-okleveleknek visszaszerzése érdekében tehát a nemzeti múzeum és az országos levéltár közti csere iránt előzetesen kellett megállapodásra jutni azért, hogy a közös pénzügyminister ur a külügyi minister úrral egyetértőleg Ő Felségének legmagasabb engedélyét kérhessék arra, hogy a hatáskörükbe tartozó két levéltárból átengedett anyag fejében minden kártérítési igényről Magyarország javára lemondhassanak s a Hunyadi-ház oklevelei, mint hazai történetirásunk nagybecsű okmányai, Magyarország kizárólagos tulajdonát képezhessék. Ő cs. és apostoli kir. Felsége, 1895. évi deczember hó 16-án kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni és elrendelni méltóztatott, hogy a Hunyadi-okiratok kizárólagos tulajdonunkba bocsáttassanak. A ministerelnök ur Ő Felségének e legkegyelmesebb elhatározásáért a magyar kormánynak hódolatteljes köszönetét tolmácsolván, egyúttal bejelentette Ö Felségének, hogy a Münchenből visszaszerzett Hunyadi-oklevelek az országos levéltárban őrzött törzsanyag kiegészítéséül ugyancsak az országos levéltárban fognak elhelyeztetni, s hogy a csere megvalósítása érdekében a nemzeti múzeumból összesen 495 darab kézirat és oklevél adatott ki, viszont azonban azoknak teljes ellenértéke fejében az országos levéltár nagy mennyiségű becses okiratot adott át a múzeum könyvtárának. Bejelentette a ministerelnök ur ugyanakkor Ő Felségének az előzetes megállapodás