Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.
Irományszámok - 1896-34. Állami számvevőszék jelentése, a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben (1896:VI. törvényczikk), az 1896-iki számadásiév III. negyedében előfordult túlkiadások-, előirányzat nélküli kiadások- és hitelátruházásokról
40 34. szám. Indokolás a pénzügyministernek, az állami számvevőszékhez 1896. évi november hó 21-én 87.614. szám alatt intézett átirata szerint: Rendes kiadások: XVII. fejezet. 1. czímhez. A »Központi igazgatás« személyi járandóságainál felmerült túlkiadás— a mint már az 1896. év II. negyedében e czím alatt előfordult hiteltúllépés indokolása alkalmával jeleztetett — egyrészt onnan származik, hogy az előirányzott intercalaris megtakarítás egészben elérhető nem volt, másrészt pedig abban leli indokát, hogy az összesített létszám folytán a központban jelenleg több magasabb fizetési fokozatban levő egyén van alkalmazva, mint a mennyi az állami költségvetésben rendszeresített létszám szerint alkalmazható lenne. Ezenkívül az a körülmény is okozott túlkiadást, hogy egyes ügy- és számvevőosztályoknak a II. kerületi pénzügyi palotába történt áthelyezése folytán a kisegítő szolgák szaporítása vált szükségessé. A fizetések és lakpénzeknél mutatkozó túlkiadás egyébiránt a más czímek alatt elért megtakarításokkal megfelelően ellensúlyozva van. 2. czímhez. A ^Pénzügyi közigazgatási biróság« személyi járandóságainál — a túlkiadást egyrészt a felhalmozódott ügyek feldolgozása czéljából szolgálattételre berendelt két pénzügyi segédtitkár és egy pénzügyi fogalmazó e czím alatt folyósított illetményei, másrészt a segédszolgák napibéreinek — a ministeriumban alkalmazott segédszolgákéhoz hasonlóan 80 krról 1 frtra történt felemelése idézték elő. 30. czímhez (»Vasmtívek«). A »Pénzügyministeri vasmüosztály, mint a vasgyárak központi vezetőségé i-nél előállott túlkiadás onnan ered, hogy a központi vezetőségnél a költségvetésileg fölvett főmérnök helyett magasabb állású tisztviselő alkalmaztatott. Az itt mutatkozó túlkiadás azonban a vasgyárak személyi kiadásainál kiegyenlítést nyer. Átmeneti kiadások: V. fejezet. 4. czímhez. Az »1883. évi XLL t.-cz. alapján félvett 6,764.800 frtnyi jelzálogkölcsön kamat- és tőketörlesztésé«-nél kimutatott nagyobb kiadás a telepesek által kiegyenlített váltságtartozások folytán eszközölt tehermentesítések alkalmával teljesített rendkívüli tőkevisszafizetésekből származik. Az előirányzat keretén kivül: 15. czímhez. Az -^Ezredéves országos kiállitás költségeidnél a kiadás a kiállítás területén épített dohányjövedéki pavillonnak építési és berendezési költségeiből és az ezzel kapcsolatos költségekből ered, a melyek megfelelő hitel hiányában mint előirányzat nélküli kiadások voltak kiutalványozandók.