Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-X. 1896. évi XXXIII. törvényczikk, a bűnvádi perrendtartásról

Nyomot hagyó körülményre vonatkozó kihallgatás esetén a tanú arra a helyre vezethető, a hol a nyomok vannak vagy voltak. 214. §. Szembesítésnek rendszerint csak a főtárgyaláson van helye. Ha azonban a terhelt és a tanú, vagy a tanuk egymás között eltérőleg vallanak s az ellenmondás másként nem hozható tisztába, vagy ha alaposan lehet attól tartani, hogy a szembesítés a főtárgyaláson nem történhetik meg: a terhelt és a tanú vagy a tanuk a nyomozás vagy a vizsgálat alatt is szembesíthetők egymással. Kettőnél több egyén egyidejűleg és egynél több körülményre nézve egyszerre nem szembesíthető egymással. A 205. §. 1. pontjában említett hozzátartozók, még ha önként tettek is tanúságot, a terhelttel nem szembesíthetők, hacsak ez maga nem kívánná. 215. §. A kihallgatás akként vezetendő, hogy a tanú mindarra, a mire nézve vallomása szükséges, egyszerre legyen kihallgatva. Az e szabály ellen feltűnően vétő vizsgálóbírót, meghallgatása után, a vádtanács vagy az ítélöbiróság száz koronáig terjedhető rendbirsággal büntetheti s a tanú kívánságára az okozott időveszteségért és munkamulasztásért kárpótlásban is elmarasztalhatja. 216. §. A tanuk kihallgatásánál a 140. §-ban foglalt szabályok megfelelően alkalmazandók. V. A tanuk vallomásának megerősítése. 217. §. A tanuk kihallgatásuk után rendszerint csak a főtárgyaláson egyenkint, és ugyanabban az ügyben csak egyszer esketendők meg. A már megesketett tanú későbbi vallomását a letett esküre való hivatkozással erősíti meg, s ez az eskü hatályával bir. Az eskü letétele előtt a tanú az eskü fontosságára és a hamis tanuzás következményeire figyelmeztetendő. Az eskü ezekkel a szavakkal kezdődik: »Esküszőm a mindentudó és mindenható Istenre« és e szavakkal végződik: »Isten engem úgy segéljen«. Az eskü arra teendő le, hogy a tanú legjobb tudomása és lelkiismerete szerint a valót, és csakis a valót mondotta el s hogy ebből mit sem hallgatott el. 218. §. A tanú az esküt rendszerint élő szóval, az előolvasott esküminta utánmöndásával teszi le és ez alatt jobb kezét szívén tartja. A némák és a siketnémák, ha irni és olvasni tudnak, az esküt szövegének aláirásával teszik le, a siket tanuk pedig a velők közlött esküszöveget felolvassák. Ha epedig a siketek, a némák és a siketnémák irni és olvasni nem tudnak, előlegesen megesketett tolmács közreműködésével, jelbeszéddel esküsznek.