Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-X. 1896. évi XXXIII. törvényczikk, a bűnvádi perrendtartásról

tárgyak átkutathatok, ha alaposan vélelmezhető, hogy ez a tettes vagy részes kézrekerítésére vagy bizonyíték felfedezésére vezet. 174. §. Másoknak háza, lakása vagy egyéb helyiségei is átkutathatok, ha a bűncselekményt ott követték el, ha a terhelt üldözés közben oda menekült vagy ott fogták el, ha igen nyo­matékos tények valószínűvé teszik, hogy ott a tettes, vagy a részes, vagy a bizonyítékul szol­gálható tárgy megtalálható, vagy ha a ház, lakás, illetőleg egyéb helyiség birlalója rendőri felügyelet alatt áll. 175. §. Korcsmák, csárdák, kéjházak és azok a nyilvános vagy a közönségnek nyitva álló helyi­ségek, melyekben tiltott szerencsejátékot űznek, vagy a melyek bűntettesek rendszerinti rejtek­helyéül szolgálnak, kihágás esetében is birói határozat nélkül, bármikor' átkutathatok. 176. §. Átvizsgálhatok azon az egyénen levő ruhák és egyéb tárgyak, a kit bűntett vagy fogház-büntetéssel büntetendő vétség nyomatékos gyanúja terhel, vagy a ki a hatóság előtt szokásos bűntetteskép ismeretes. Személymotozás foganatosítható az ellen is, a ki nagy valószínűség szerint valamely bizonyítékul szolgáló tárgyat rejt magánál. Mindazáltal a terheltnek hozzátartozói (205. §. 1. pontja) ellen személymotozás ez alapon csak akkor foganatosítható, ha őket részesség, orgazdaság vagy bűnpártolás nyoma­tékos gyanúja terheli. A védő ellen akkor is, ha már nem jár el a terhelt képviseletében, személymotozás csak a második bekezdésben megjelölt alapon és csak akkor foganatosítható, ha ellene részesség, orgazdaság vagy bűnpártolás miatt vizsgálat van elrendelve. III. A lefoglalás, a házkutatás és a személymotozás elrendelése. 177. §. A lefoglalás a 169. §. második bekezdése esetében, a házkutatás és a személymotozás pedig mindig, Írásba foglalt határozattal rendelendő el. Az elrendelésre rendszerint a vizsgálóbíró, ha azonban a késedelem veszélylyel jár, a járásbíróság, és, a 171. és 172. §-ok eseteinek kivételével, a nyomozást teljesítő rendőri hatóság is jogosult. A járásbíróság és a vizsgálóbíró intézkedései ellen a vádtanácsnál, a rendőri hatóság intézkedése ellen pedig az ügyben illetékes elsőfokú bíróságnál tehető előterjesztés. 178. §. A 171. §-ban megjelölt tárgynak lefoglalását a vizsgálóbíró vagy a járásbíróság az illető posta-, táviró- vagy távbeszélő-hivatalhoz, szállító vagy fuvarozó intézethez czímzett és a lefoglalandó küldemény tüzetes megjelölését tartalmazó irott határozatban, személyes megjelenés esetében pedig jegyzőkönyv felvétele mellett, szóval rendelheti el. Utóbbi esetben a jegyzőkönyvnek egyik példánya az illető posta-, táviró- vagy távbeszélő-hivatalnál, szállító vagy fuvarozó intézetnél marad.

Next

/
Thumbnails
Contents