Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.
Irományszámok - 1896-VII. A képviselőház által elfogadott válasz felirat
236 VII. szám. lett sorolva e kérdés megoldása. Megnyugvással üdvözöljük most a parancsoló szükség elismerését, hogy a közigazgatási újjászervezés foganatba veendő, és sikeres végrehajtása eszközlendő; s teljes erővel azon fogunk igyekezni, hogy a kormány ez irányban benyújtandó javaslatai alapján az erre vonatkozó törvényhozói művet megvalósításra juttassuk. A községek és a városok rendezését a polgárok mindennapi életérdekeinek tekinteteiből halaszthatatlannak ismerjük; a vármegyék önkormányzatának s a közigazgatási bizottságoknak újonnan szervezése egyáltalában nem mellőzhető, mint az 1891: XXXIII. t.-cz. életbeléptetésének mulhatlan alapja, valamint a törvényhatósági közügyek iránti hagyományos érdeklődés, és az önkormányzati intézmények és szellem fentartása, helyes irányba terelése, és élesztése szempontjából; végre a köztisztviselők felelősségének szabályozása, egymással kapcsolatos kötelességeik és jogaik határozott megállapítása, a fegyelmi eljárás és eszközök módjának és mértékének megalkotása, mig egyrészről a közszolgálat mind szélesebbre terjedő köreiben előmozdítja annak helyes és foganatos teljesítését, másrészt megfelelő biztosítékot van hivatva képezni a nemzeti társadalom egyik igen jelentékeny osztályának tagjaira nézve. Tüzetes és beható, megfeszített munkásságot igénylő feladatok ezek. De ezek mellett az államélet egyéb ágazataiban felmerült kívánalmak kielégítésére czélzó intézkedések megtételéről és javaslatok előterjesztéséről is megemlékezik a legmagasabb trónbeszéd. Megnyugtató reánk nézve e tekintetben azon kijelentés, hogy Felséged kormányának gondja lesz arra, hogy legfelsőbb elhatározása értelmében a katholikus egyházi önkormányzat létesítése érdekében szükséges lépéseket megtegye, hogy továbbá gondját fogja képezni a lelkészek anyagi helyzetének javítása is, a mi a mindkét szertartású katholikusoknál a főpapság közreműködése mellett a congrua rendezése alapján fog megtörténhetni, mig a többi bevett vallásfelekezetek lelkészei javadalmainak kiegészítése tekintetében méltó érdeklődéssel várjuk, az autonóm egyházak jogainak épségben tartása mellett, Felséged kormányának kilátásba helyezett javaslatait. Megelégedéssel tapasztaljuk, hogy Felséged kormánya, minden egyoldalúságtól menten, a közügyek minden terén a haladás felmerülő igényeinek megfelelőleg arányos és összhangzatos tevékenység szükségét tartja szem előtt. Készségesen követjük e részben, és serény igyekezettel veendjük tárgyalás alá az elénk terjesztendő javaslatokat. A jelen országgyűlés munkakörébe foglaljuk ennélfogva azon intézkedések tárgyalását is, a melyek a közoktatás ügyének előmozdítása, a tanítás eredményének fokozása, és a tanár- és tanítóképzés érdekében vannak czélba véve. A mezőgazdaság és az ipar és kereskedelem terén hasznos eredményt reménylünk azon javaslatoktól, a melyeket Felséged legmagasabb nyilatkozata munkálkodásunk tárgyául kijelölt. A gazdasági erők és érdekek kapcsolatánál és egymásra kölcsönhatásánál fogva egyenlően beható figyelemmel kívánjuk az azok előmozdítására irányuló előterjesztéseket meglatolni. A mezőgazdasági helyzet javítása és a földbirtokos-osztály, különösen a kisbirtokosok ellenálló erejének fokozása már régen és élénken átérzett szükség; e czélra a gazdasági erők szövetkezésének előmozdítását, a hitelügy fejlesztését, az állattenyésztés emelését, az állategészségügy államosítását, az állatforgalom biztosítását és az állatbiztosítás szervezését, részben mint több izben kifejezett kívánalmak kielégítését, részben mint hasznos kezdeményeket készségesen fogjuk támogatni. A kopár területek befásitásának fokozott erővel eszközlése, a belvizek levezetése, és mindenekelőtt a mentesített területek öntöző művekkel való ellátása kiegészítéséül szolgálnak azon évtizedes szerves munkálatoknak, a melyekkel a folyamszabályozás nagy művének keresztülvitele foganatosíttatott. A telepítések ügyének gyökeres rendezése, s a gazdasági alkalmazottak és munkások jogviszonyainak szabályozása szintén oly teendők, a melyek elintézéséhez buzgó közreműködéssel fogunk járulni. '„."•