Képviselőházi irományok, 1896. I. kötet • 1-33. sz.

Irományszámok - 1896-3. Törvényjavaslat, az 1897. év négy első hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

3. szám. 7 3. §. Jelen törvény 1897. évi január hó 1-én lép életbe, de hatálya az 1897. évi állami költségvetésről szóló törvény életbeléptével megszűnik; végrehajtásával a pénzügymmister bizatik meg. Budapest, 1896. évi deczember hó 1-én. Lukács László s. k, m. hir. pénzügyminister. Melléklet a 3. számú irományhoz. Indokolás, „az 1897. év négy első hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1897. évi költségvetési előirányzatra vonatkozó előterjesztésemet az országgyűlés őszi ülésszakának megnyílta után azonnal, jelesül már folyó évi szeptember hó 3-án benyúj­tottam az országgyűlés képviselőházának. Tekintettel azonban az országgyűlésnek időközben történt feloszlatására, tekintettel továbbá arra, hogy az új országgyűlés csak folyó évi november hó 23-án nyittatott meg, s a képviselőház megalakulásával kapcsolatos és egyéb teendők is előreláthatólag hosszabb időt fognak igénybe venni, alig lehet kilátás arra, hogy a költségvetésre vonatkozó előterjesztések ez év folyamán törvényerőre emelkedjenek. Ennélfogva a végből, hogy a közadók kivetésére és beszedésére, valamint a jövedékek kezelésére törvényes alap nyujtassék s az állam összes szükségletei a jövő 1897. évi január hó 1-től fedezve legyenek, van szerencsém a jelen törvényjavaslatot tisztelettel bemutatni. A törvényjavaslat 1. §-a felhatalmazza a ministeriumot, hogy a magyar korona orszá­gaiban jogérvényes adókra s állami jövedékekre vonatkozó összes jelenleg fennálló vagy ezentúl hozandó törvényeket, azok időközben bekövetkezhető módosításainak figyelembevéte­lével az 1897. év négy első hónapjában érvényben tarthassa s az ezek alapján befolyó adók­ból és egyéb jövedelmekből az állami kiadásokat fedezhesse. Ezekre az állami kiadásokra nézve a javaslat 2. §-a szerint az 1896. évi állami költ­ségvetésről szóló 1896. évi VI. törvényczikk határozmanyai irányadók. Minthogy azonban oly kiadások is állhatnak elő, a melyek törvényes intézkedésen alapulnak, de számszerűen eddig még nincsenek megállapítva, arra is felhatalmazást kell kérnem, hogy ezek a kiadások is fedeztethessenek. Ugyancsak ennek a szakasznak rendelkezései szerint a javaslatban kért felhatalmazás alapján tett kiadások az 1897. évi állami költségvetés keretébe illesztendők, a mely költség­vetésre vonatkozó törvény életbelépte napjával a — 3. §. értelmében a felhatalmazás hatályát vesztené. Budapest, 1896. évi deczember hó 1-én. Lukács László s. k., m. hir. péneügyminister.

Next

/
Thumbnails
Contents