Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.

Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai

268 1211. szám. Egyik feladatát ugyanis az 1867: XII. t.-cz 22. §-a értelmében az újonnan kötendő quota-egyezség tartamának meghatározása képezvén, Magyarország pedig az eddig szokásos 10 évi tartamnak újból való elfogadására törvény által kötelezve nem lévén, a magyar bizottság, habár ezt engedménynek ő sem tekinti, legalább készségének jelét vélte adni. midőn azon esetre, ha sikerül a két bizottság közt a quotára nézve egyezményt létrehozni, ez egyezményt illetőleg az osztrák bizottság által javaslatba hozott 10 évi tartamot a maga részéről is elfogadta és igy a vitás pontok számát legalább egygyel kevesbítette. Szintúgy Magyarországra nézve a váinjö vedelem közösségének tekintetében sem létezik kötelezettség, sőt ellenkezőleg Magyarországnak szilárdul kell ragaszkodni azon elvhez, hogy minden, bármi néven nevezendő jövedelmi forrásai és igy a vámjövedelem felett is ő egymaga feltétlenül rendelkezik. Elvi különbséget e tekintetben a kiegyezési törvény sem tesz, a melynek 64. §-a bizonyosan nem szándék nélkül nem mondta ki, mint a kiegyezés egyik pontját, azt, hogy Magyarországnak a vámokból befolyó jövedelmei mindenkor és minden körülmények közt a közös költségek fedezésére fordítandók és hogy ezen jövedelmi összeg tehát mindenekelőtt a közös költségek összegéből levonandó, hanem az erre vonatkozó megállapodást egyenesen a vám- és kereskedelmi szerződésről szóló egyezménybe utasítja, tehát oly egyezménybe, a mely a törvény világos szavai szerint csak bizonyos időre köttetik, a mely időnek leteltével mindegyik fél a szerződés által érintett minden tárgyra és igy a vámterület közösségére, valamint a vámjövedelemre nézve is visszanyeri feltétlen rendelkezési szabadságát. Minthogy ezenkívül a kiegyezési törvény szerint a közösügyi költségeknek a delegatiók által megszavazott összege sem az egyik, sem a másik parlament által meg nem változtatható ugyan, de ezen költségeknek miképeni fedezésére nézve mindegyik állam törvényhozása önállóan intézkedik és igy jogában áll, ha a vámterület közössége megszűnnék, a közösügyi kiadásoknak addig a vámjövedelem által fedezett részét azontúl más jövedelmi forrásból is fedezni, a tárgyalások további menetére "nézve talán még sem egészen értéktelen az, hogy a magyar bizottság az osztrák bizottságnak azon javaslatához is hozzájárult, miszerint a vámjövedelem ezentúl is és mindaddig, a mig a vámterület közössége tart, közös legyen és a közösügyi költségek fedezésére fordittassék. A magyar bizottság válaszának többi részéről a t. osztrák bizottságnak azt méltóztatott mondani, hogy az az ő kebelében egyenesen »ámulást« keltett. Bármennyire sajnálja is a magyar bizottság ezen általa valóban nem szándékolt benyomást, mégis könnyen magyarázhatónak találja azt azon nemcsak a magyar bizottság nézete, hanem a kiegyezési törvény szerint sem helyeselhető álláspontból, a melyet a t. osztrák bizottság kezdettől fogva elfoglalt. Mig u. i. a törvény értelmében a két quota-bizottságnak, mint teljesen egyenjogú tényezőnek feladata: »kölcsönös alku által meghatározni azon arányt, a mely szerint a magyar korona országai a pragmatica sanctio folytán közöseknek elismert ügyek terheit és költségeit viselendik«, addig a t. osztrák bizottság úgy látszik felfogni a dolgot, mintha a törvény neki a követelőnek, a magyar bizottságnak pedig csak a védekezőnek szerepét szánta volna. Ezen felfogás végigvonul a t. osztrák bizottság egész üzenetén. Mindjárt a bevezető sorokban »ámulatának« okául azt jelöli meg, hogy a magyar bizottság »a magyar korona országainak tetemesen javult pénzügyi helyzetét* még nem tartja elégséges indoknak a magyar quota felemelésére. 4 harmadik lapon kijelenti, hogy »nem volna ugyan méltánytalan dolog a magyar