Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.
Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai
1211. szám. 239 valósitást, s a mint az állami czélok elérésének eszközei költségesebbé válnak, az állami tevékenység köre is mindinkább tágul, Az állami szükséglet fokozódó emelkedése alól egyetlen előrehaladó állam sem vonhatja ki magát. E részben elméletileg majdnem általános helyesléssel találkozott s a tapasztalás által is megerősíttetett a politikai és történelmi tudományok egyik hires tanárának következő nézete: Fejlett államokban a bevételeket a kiadások szerint kell megszabni, a kiadásokat pedig a szükséglethez és a meglevő erő szerint. Egy pillantás Magyarország állami háztartására a lefolyt emberöltő alatt, megerősíti a mondottakat. A magyar korona országai kulturállammá küzdöttek fel magukat s a népképviselet nem térhetett ki a parancsoló szükség elől, mely az állami érdekek kielégitésére gazdagabb segédeszközöket követelt. Mily jelentéktelenek voltak még 1870-ben az igazságügyre forditott költségek! A szükséglet 3,5 millióról 1893-ban 15.8 millióra emelkedett, az 1895-re előirányzott összeg pedig 17'255 milliót tesz; a kulturális kiadások ugyanazon időszak alatt az 1870-iki 1.94 millióról 1893-ban 9.019 millióra mentek fel, 1895-re pedig 13.196 millió van előirányozva. A közigazgatási költségek hasonlókép emelkedőben vannak és nem csekély növekedést mutatnak fel; az 1870-íki I0.7ie millió forinttal 1895-ben 15.653 milliónyi előirányzat áll szemben. A rendes bevételek pedig, különösen a nyolczvanas évek eleje óta, folytonosan növekednek, 284.781 millióról 1881-ben egész 466.016 millióig 1893-ban. A magyar korona országainak hozzájárulása, melyre most igényt emelünk, csakugyan nagyobb, mint az eddigi tarthatatlan számitási módszer alapján kiszámított és mint a mennyi az eddigi alap megtartásával igényelhető volna. Mig az állami háztartás állandó deficzittel küzdött, a hogy ez egészen az utolsó évekig mindkét államban történt, könnyenhivő szószólókat találhatott azon állitás, hogy ennek oka a közösügyekhez való hozzájárulás tértiéiben keresendő. Magyarországon az 1867 -óta átvállalt részesedést nyomasztónak mondták. Minthogy a költségvetés alapos ismerete nincs széles körökben elterjedve és fáradság nélkül nem is szerezhető meg, ez a jelszó hangos visszhangra lelhetett, mely némely kiváló testület nyilatkozataiból és határozataiból még most is kihangzik, daczára annak, hogy egy neves magyar pénzügystatisztikus és államférfi meggyőzően bebizonyította, hogy a közösügyre forditott kiadásokat nem lehet azon jelentékeny deficzitek okának mondani, melyek rövid idővel ezelőtt a magyar államháztartásban otthonosak voltak. Ez a számokkal okadatolt fejtegetés remélhetőleg nem fog hatás nélkül maradni az irányadó körök józan Ítéletére, Ha Magyarország eddig sokféle kedvezőtlen körülmények között erőteljes módon elő tudta teremtem a kultúrállam növekvő szükségleteire kellő pénzeszközöket és ez által tiszteletet parancsoló állást birt magának kivivni, immár jogosultnak látszik a nem kisebb fontosságú közös ügyek czéljaira is a hozzájárulás nagyobb mértékét igényelni, különösen midőn a tisztelt magyar küldöttség nem hagyhatja figyelmen kivül azon elvitázhatatlan tényt, hogy Magyarországra a különösen az utolsó években megnövekedett vámbevételekből az ország fogyasztásához képest még mindig aránylag nagyobb részesedés esik. Midőn az osztrák küldöttség ezennel javaslatait gondos megvizsgálás végett a tisztelt magyar küldöttség elé terjeszti, nem mellőzheti hallgatással, hogy eltekintve a magasabb quotakö ve telestől, főleg arra kell súlyt fektetnie, hogy az alapelvek felett való megegyezés által egy minden időkre megbizható mértéket nyerjünk, mely elkerülhetővé tenné azt a nem épen épületes jelenséget, hogy évtizedrőí-évtizedre nehezen megoldható viták támadnak, melyek a hangulatot széles körökben befolyásolják s a két
