Képviselőházi irományok, 1892. XXXVI. kötet • 1159-1198. , CCLXXXII-CCLXXXVI. sz.
Irományszámok - 1892-1160. Törvényjavaslat, a kikötői illetékekről
1160. szám. 49 A díjfokozatok aránytalanságát bizonyítja azon körülmény, hogy mig oly gőzösök, melyek nem a törvény 6 §-ában körülirt hajózást űzik, ha tiszta tonnatartalmuk 100 tonnát tesz, minden érkezésért a törvény 4. §-a alapján tonnánként 8 krt, vagyis összesen 8 frtot fizetnek, addig az ily hajó, ha tonnatartalma csak 10°/o-kal nagyobb, vagyis 110 tonnára rug, már tonnánként 15 kr., vagyis összesen 16 frt 50 kr.; tehát több mint 100°/o-kal nagyobb illeték fizetésére van kötelezve, mely illetéktöbblet a hajótulajdonosokat — ha tekintetbe veszszük, hogy a hasonló térfogatú gőzhajók kikötőinket mily gyakran érintik, —- jelentékeny kárral sújtja. Még aránytalanabb ezen megterheltetés az illetéktételek megállapított fokozatai következtében azon gőzhajóknál, melyek a belföldi partok mentén időszaki járatokra alkalmaztatnak. Ha például veszünk egy 100 és egy 151 tiszta tonnatartalmú gőzöst, melyek hetenkint egy időszaki járatot teljesítenek, azon eredményre jutunk, hogy még a 100 tonnás gőzös a törvény 6. §-a alapján minden járat után két forintot, az évi 52 járat után tehát 104 forintot, addig a 151 tonnás gőzös minden járat után már 21 forint 14 krajezárt, évenként tehát 1.099 forint 28 krajczárnyi illetéket fizet. Ezen például vett esetben tehát a tonnatartalom 72-szeres emelkedése az illeték tízszeres emelkedését vonja maga után. A fokozatos díjszabások ezen hátrányain kívül a fennálló kikötői illetékrendszernek tengeri hajózásunkat és forgalmunkat leginkább sújtó intézkedése abban áll, hogy a hajók a kikötői illetéket a kikötők minden érintéseért fizetni tartoznak. A jelzett intézkedés forgalmunk fejlődését igen megnehezítette azon viszonyok következtében, melyek a fiumei és trieszti kikötők forgalmában fennállanak. Tengerentúli összeköttetéseink és kereskedelmi viszonyaink ugyanis még nem lévén oly fejlettek, hogy Fiúméban minden hajó teljes rakományt találhasson, vagy oda a külföldi kikötőkből teljes rakományt hozhasson és ugyanez állván Triest forgalmában is, ezen viszonyok mellett csak ritkábban fordul elő azon eset, hogy a hajók azon kikötőben, melyben rakományukat leadták, ott újból teljes rakományt vesznek fel, hanem rakományok megszerzése vagy kiegészítése végett a másik állam kikötőjét is felkeresni kénytelenek, hol azután részrakományok esetén is a teljes illetéket újból fizetik. E tekintetben a törvény 5. §-a némi kedvezményt engedélyez ugyan, de a gyakorlatban ezen kedvezmény is hajózási viszonyainknak meg nem felelőnek bizonyult, sőt tengeri forgalmunk szempontjából több tekintetben anomáliákra vezetett. Tengeri forgalmunkban ugyanis a mai viszonyok közt csak ritkábban fordulván elő azon eset, hogy valamely hajó egy belföldi kikötőben csak egyféle rakodási műveletet, t. i. vagy rakomány-leadást, vagy csak felvételt végezve, ugyanezen műveletet egy vagy több belföldi kikötőben folytatja, ez okból a törvény 5. §-ában nyújtani szándékolt könnyebbség a gyakorlatban csak ritkábban volt igénybe vehető s igy a több belföldi kikötőben műveleteket végző hajó a 4. §-ban megállapított illetéket kétszer, sőt esetleg többször is megfizetni köteles. Ezen hátrányos körülmény nemcsak hajózási forgalmunkat sújtja, hanem behozatali forgalmunk gyarapodására is gátlólag hatott. Igen sok esetben ugyanis — és pedig leginkább a törvény 5. §-ában engedélyezett kedvezmény igénybevételét korlátozó feltételek következtében — a fennálló rendszer oly fizetési kötelezettségeket ró a hajóra, melyek a felveendő, vagy leadandó rakomány után várható fuvarbérrel arányban nem állván, a hajó a rakodási műveletet vagy visszautasítja, vagy oly módon igyekszik eszközölni, hogy a kikötői illeték fizetését elkerülje. így például, ha egy 100 tonnás hajó külföldről rakodtan érkezik Triesztbe, mely rakományának egy csekélyebb része, például 100 tonna Fiúméba van rendelve és Triesztben valaKÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. XXXVI. KÖTET. 7
