Képviselőházi irományok, 1892. XXXIV. kötet • 1110-1124. , CCXLIX-CCLI. sz.

Irományszámok - 1892-1110. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, a bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyában

202 1110. szám. Ha az elmaradt terhelt csak kihágás vagy egyedül pénzbüntetéssel büntethető vétség miatt volt megidézve és a tényállást kihallgatása nélkül is tisztába lehet hozni, a biró a tárgyalást megtartja és a felmerült bizonyítékok alapján ítél. Az ítélet ez utóbbi esetben a vádlottnak kézbesítendő. Ez ítélet ellen a vádlott igazolást is kérhet. Ha a biróság annak helyt ád, uj tárgyalás tartandó. A mennyiben a vádlott az uj határnapról is elmarad és azon védője vagy tör­vényes képviselője sem jelen meg, a vádlott távollétében hozott korábbi ítélet hatályban marad. 541. §. Minden ügy lehetőleg egy tárgyalással fejezendő be. A tárgyalás a vád előterjesztésével kezdődik. Erre a terhelt nyilatkozhatik. Azután a bizonyítás veendő fel. Ennek befejezésével a vádló megteszi indítványát, melyben a vád adatai alapján ítéletet kér, ezután pedig a terhelt és esetleg védője előadják a védelmet. A perbeszédek után következik az ítélet hozása és kihirdetése, mely utóbbi csak nagy terjedelmű vagy elvi jelentőségű ügyben halasztható el huszonnégy órára. A kihirdetett itélet lehetőleg azonnal, de legkésőbb kihirdetésének elhalasztása esetében is huszonnégy óra alatt irásba foglalandó. 542. §. A XVIII. fejezetnek határozatai a járásbíróság előtt tartott tárgyalásnál is megfelelően alkalmazandók. Ha az eljárás az 1878. évi V. törvényczikk 258. vagy 261. §-ába ütköző vétség miatt foly, a feleknek egyező kérelme alapján a nyilvánosság kizárása mindig elrendelendő. Az elnök és a törvényszék teendőit a tárgyaló biró teljesíti, ki azok ellen, kik ren­deletének nem engedelmeskednek, vagy intése daczára a tárgyalás rendjét zavarják, vagy a tárgyalás alatt durva vagy sértő magaviseletet tanúsítanak, a 124. §. 1—7. bekezdéseiben foglalt szabályok értelmében jár el. A tárgyaló biró végzései ellen a perorvoslatot azonnal be kell jelenteni. A biró köteles erre a feleket a felebbvihető végzésnek kihirdetése után figyelmeztetni. A perorvoslat csak az ítélet felülvizsgálata alkalmával intézendő el. A kir. ügyészség alatt rendszerint az ügyészségi megbízott értendő. A védő elmaradása, megbetegedése vagy eltávozása egyáltalában, a terhelté pedig kihágás vagy egyedül pénzbüntetéssel büntethető vétség esetében nem ok a tárgyalásnak félbeszakítására vagy elnapolására. A tárgyalásról felvett jegyzőkönyv ítélet hozása előtt mindig elkészítendő és a biró által átvizsgálandó és aláirandó. Abba a feleknek, képviselőiknek és a tanuknak semmiség terhe alatt semmit sem szabad bejegyezniök. 543. §. A bizonyítás a tárgyaláson veendő fel. Sürgősség esetében, vagy ha a bizonyítást lényegesen könnyíti, a tárgyalás a tett vagy a szemle színhelyén is megtartható. Ha azonban más törvényszék területén vagy még távolabb lakó, vagy oly tanúnak kihallgatása válik szükségessé, ki a 201. §-ban felsorolt okok miatt a biróság elé nem állítható, a biró a kihallgatást megkeresés útján, illetőleg a tanú lakásán, lehetőleg eskü

Next

/
Thumbnails
Contents