Képviselőházi irományok, 1892. XXXIV. kötet • 1110-1124. , CCXLIX-CCLI. sz.

Irományszámok - 1892-1110. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, a bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyában

1110. szám. 101 Mind a vádló, mind a terhelt, mind ennek védője megidézendők oly tanúnak vagy szakértőnek kihallgatására, a ki a főtárgyaláson előreláthatólag nem jelenhet meg. A felek, valamint képviselőik ez esetben indítványokat tehetnek és a tanúhoz, vagy a szakértőhöz a vizsgálóbíró kérdéseire adott feleletei után kérdéseket intézhetnek s a feleletekre megjegy zéseket tehetnek. 126. §. A bírói szemle, házkutatás, lefoglalás, iratok átkutatása és a szakértők kihallgatása lehetőleg a felek vagy megbízottjaik jelenlétében foganatosítandó. E czélból a vizsgálóbíró a vádlót, a terheltet és a védőt e cselekmények foganatosításának idejéről és helyéről, a halasztást nem tűrő sürgősség esetét kivéve, mindig előlegesen köteles értesíteni. Mind a 125. §. második bekezdése, mind a jelen §. esetében az eljárási cselekményekhez a meg nem idézett felek és képviselőik is megjelenhetnek és ugyanazokat a jogokat gyakorol­hatják, mint ha megidézve voltak volna. 127. §. A fogva levő terheltet abból a czélból, hogy a 125. és 126. §-okban felsorolt cselek­ményeknél jelen lehessen, letartóztatása helyéről csak akkor szabad más községbe kísértetni, ha önmaga kívánja, vagy ha ez a szemle foganatosításának sikeréhez okvetetlenül szükséges; joga van azonban azoknál magát megbízottal képviseltetni. Ha a fogva levő terhelt megbízottat nem választana, részére oly tanú vagy szakértő kihallgatására, a ki a főtárgyaláson előreláthatólag nem jelenhet meg, hivatalból rendelendő védő. E védő díját és költségét, ha a terhelt ellen meg nem állapíthatók vagy tőle be nem hajthatók, az államkincstár viseli. A vizsgálóbíró a 125. §. második bekezdésében felsorolt cselekmények foganatosításánál is eltávolíttathatja a terheltet mindazokban az esetekben, melyekben alaposan kell tartani attól, hogy jelenlétében valamely tanú nem tesz a valósággal megegyező nyilatkozatot. Köteles azonban az ilyen tanú vallomásának tartalmát a terhelttel haladék nélkül közölni és arra tett észre­vételeit jegyzőkönyvbe venni. Azokra a kérdésekre, melyeket a terhelt a tanúhoz intézni kívánj a tanú újra kihallgatandó. IV- A vizsgálat megszüntetése és befejezése. 128. §. A vizsgálóbíró köteles a vizsgálatot megszüntetni, ha a vádló a vádat elejti, és a vád képviseletét a 42. §-ban meghatározott időben'arra jogosított sértett át nem vesd. Egyéb esetekben a vizsgálatot csak a vádtanács vagy az ítélő bíróság szüntetheti meg. A] vizsgálat megszüntetéséről a vádló, a magánfél és a terhelt végzéssel értesítendők és az utóbbi, ha fogva van, mihelyt a kir. ügyészség a vádat elejtette, azonnal szabadlábra helyezendő. v. 129. §. Ha a vizsgálóbíró a vizsgálatot befejezettnek, vagy tovább nem folytathatónak tartja, erről a feleket indítványaik előterjesztése végett értesíti és magánvádlót a 276. §. első

Next

/
Thumbnails
Contents