Képviselőházi irományok, 1892. XXXI. kötet • 947-1031. , CCV-CCXXXII. sz.

Irományszámok - 1892-1016. Törvényjavaslat, az 1881. évi LXX., illetőleg az 1889. évi XLIII. törvényczikk hatályának meghosszabbitásáról és a jelzálogos kölcsönkövetelések bizonyos átruházásánál adandó bélyeg- és illetékkedvezményekről

334 1016. szám. Igaz, hogy az előadott helyzetben rejlő bajok gyökeres orvoslására a legmegfelelőbb intézkedés a takarékpénztári ügy oly törvényhozási szabályozása lenne, a mely a betéti üzletből befolyó tőkék elhelyezése iránt közhiteli szempontokból folyó rendelkezéseket tartalmazna. Minthogy azonban ily törvényhozási intézkedésnek nemcsak az elhelyezés módozataira, hanem a takarékpénztári ügy általános szabályozására kell kiterjeszkedni, annak előkészitése — számos szak- és érdekkört érintő nagy fontosságánál fogva — huzamosabb tanulmányokat igényel. Addig tehát, a mig ezek a tanulmányok befejeztetnek s a kormány abba a helyzetbe jut, hogy a teendő intézkedésekre nézve állást foglalhasson, kötelességemnek ismerem egyes kedvezmények javaslatba hozatala által a fönnebb vázolt bajok fokozatos megszüntetésére alkalmas más módozatok alkalmazását elősegíteni, a mely módozatok a végleges rendezést nemcsak hogy nem nehezítik meg, hanem egyenesen elő is készítik. A jelzálogos követelések közhiteli szempontból annyira fontos mozgósítására a legalkslmasabb eszközök egyike a záloglevelek kibocsátása. Ámde a záloglevelek kibocsátása úgy a záloglevélüzlet természeténél, mint a záloglevelekre vonatkozó törvényes intézkedéseink szigoránál fogva olyan, hogy ezzel az üzletággal sikerrel csak viszonylag nagyobb — pénzpiaczi összeköttetéssel s a külön biztosítási alap czéljaira szükséges tökebeli fedezettel biró — intézeteink foglalkozhatnak. Az előadottakbői következik oly intézkedésnek a czélszerűsége, a mely által lehetőleg elősegittetik az, hogy záloglevelek kibocsátására nem képes intézetek jelzálogos kölcsönköveteléseiket, a melyek a záloglevelekre vonatkozó törvényünk szerint záloglevelek kibocsátásának alapját képezhetik (1876. évi XXXVI. törv.-cz. 13. §-a), záloglevelek kibocsátásával foglalkozó intézetekre átruházhatják. E czélszerűségre s a mai visszás állapot lehető korlátozására való tekintettel a pénzügyi kormányzat abban a reményben, hogy ebbeli eljárása a törvényhozás jóváhagyását meg fogja nyerni, már administrativ utón elrendelte, hogy ha záloglevelek kibocsátásának alapjául elfogadható jelzálogos kölcsönkövetelések a tőkék mozgósítása érdekében oly intézetre ruháztatnak át, a mely fennálló törvényeink értelmében zálogleveleket bocsát ki, az engedményezés és a bekebelezés után járó bélyeg és illeték nyilvántartassák ugyan, de a beszedés egyelőre függőben tartassák. A törvényjavaslat 2. §-ának első bekezdése a most említett intézkedés törvényes szabályozását, második bekezdése pedig az eddig függőben tartott tételek elengedését, vagyis a fönnebb említett administrativ intézkedésnek a törvényhozás által való jóváhagyását tartalmazza. A részletekre nézve a következőket vélem megjegyzendőknek: A. kérdéses kedvezmény csak oly jelzálogos kölcsönkövetelésekre terjed ki, a melyeknél a) nyilvános számadásra kötelezett pénzintézetek (részvénytársaságok és szövetkezetek) a hitelezők ; • b) megvannak az 1876. évi XXXVI. törvényczikkben megállapított kellékek, hogy a követelések záloglevelek alapját képezhessék; és c) az engedményes oly intézet, a mely fennálló törvényeink szerint zálogleveleket bocsáthat ki. — Csakis ezekkel a kellékekkel van a czél, a jelzálogos kölcsönkövetelésekben elhelyezett tőkék mozgósítása, elérve. Maga a bélyeg- és illetékmentesség, a mely a conversióknál igényelhető mentességnél kisebb terjedelmű, állampénzügyi szempontból nem jelentős és inkább elmaradt hasznot, mint tényleg felmerült veszteséget képez. Budapest, 1895. évi deezember hó 3-án. Lukács László s, k, m. Mr. pénsügyminiéter. i