Képviselőházi irományok, 1892. XXX. kötet • 923-946. sz.
Irományszámok - 1892-923. Állami számvevőszék jelentése, a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben (1893:XXXI. törvényczikk), az 1894-iki számadási év pótnegyedében előfordult túlkiadások-, előirányzat nélküli kiadások- és hitelátruházásokról
76 923 szám. Indokolás, a vallás- és közoktatásügyi ministernek az állami számvevőszékhez 1895. évi május hó 25-én 1183/eln. szám alatt intézett átirata szerint: Rendes kiadások: XIX. fejezet. 1. ceimhez. (Központi igazgatás. Dologi kiadások.) A központi igazgatás dologi kiadásainál felmerült túlkiadás egyrészt az útiköltségek, másrészt pedig a közoktatás állapotáról szóló évi jelentós költségeinek rovatán jelentkezik. Az elsőnél a központi felügyeleti jog gyakorlásából kifolyólag szükségessé vált gyakoribb kiküldetések, az utóbbinál pedig a közoktatás állapotáról szóló jelentés nyomatási költségeinek teljes kiegyenlítése tették elkerülhetlenné a szűkre szabott javadalom túllépését. 6. czimhez. (Budapesti Tár. egyetem.) A 15.822 frt 50 krnyi túllépés az által jött létre, hogy a budapesti egyetem gazdasági kezelésénél a megelőző évekről fenmaradt és a számjelzett összeg erejéig felgyülemlett hiánynak fedezésére a pénzügyminister és a ministertanács hozzájárulásával, a megfelelő összeg kiutalványoztatott a végre, hogy igy a nevezett intézet gazdasági kezelésében a kellő egyensúly és a kívánatos szigorú rend késedelem nélkül helyreálljon. 7. czimhez. (Budapesti középiskolai tanárképző és az azzal egybekötött gyakorló-iskola.) A szóban forgó 1.065 frt túllépés a budapesti tanárképző intézet gyakorló főgymnasiuma széntartozásának a pénzügyminister és a ministertanács hozzájárulásával történt kiegyenlítése által keletkezett. — Az utóbbi évek alatt ismételten beállott szigorú tél nagymennyiségű fűtőanyag-fogyasztást tett szükségessé, mi a fűtésre előirányzott javadalomból teljesen fedezhető nem lévén, a tartozások lassanként olyan összegre gyűltek fel, a melynek a rendes javadalomhói való törlesztésére semmi kilátás sem lehetett s a rendes gazdálkodás szempontjából ezen tartozások mielőbbi kiegyenlítéséről, bár túlkiadás útján, is gondoskodni kellett. 8. czimhez. (Kolozsvári egyetem.) A 739 forint 23 kr. csak formailag túllépés, mert a kolozsvári egyetem 1894. évi javadalmánál tulajdonképen 1.727 frt 44 kr. megtakarítás van. A túllépés úgy keletkezett, hogy egy elhunyt tanárnak illetményei a pótkezelési negyed vége után szüntettettek meg és igy a megszüntetett összeg már nem volt az 1894. évi hitel javára elkönyvelhető. 10. czimhez/ (József-műegyetem.) A műegyetemi hallgatók könyvtári díj czímén fejenként és tanévenként 5 frtot fizetnek. — Az ezen a czímen befolyó jövedelem a költségvetés bruttó rendszerénél fogva, az állampénztárba beszállítandó és mint bevétel van előirányozva. — Az előirányzott bevételi összegnek megfele!ő!eg a kiadások között a könyvtári átalány is fel-