Képviselőházi irományok, 1892. XXX. kötet • 923-946. sz.

Irományszámok - 1892-936. Törvényjavaslat, a hegyes-feketehegy-palánkai helyi érdekű vasut engedélyezéséről

936. szám. Melléklet a 936. számú irományhoz. Indokolás, „a hegyes-feketehegy—palánkai helyi érdekű vasút engedélyezéséről" szóló törvényj avaslathoz. Bács-Bodrogh vármegyének a m. kir. államvasutak budapest-zimonyi vonala és a Duna közt elterülő igen termékeny vidéke, a földárak emelkedése következtében a belterjesebb gazdálkodásra lévén utalva, a helyi érdekeltség első sorban a gazdasági üzem segédeszközeinek s a terményeknek szállítását megkönnyítő új vasúti összeköttetés létesítésén fáradozott. Ezen czél elérése érdekében terveztetett a m. kir. államvasutak budapest-zimonyi vonalának Hegyes­Feketehegy állomásától, a baja-zombor-ujvidéki h. é. vasút Gajdobra állomásának érintésével a Duna mellett fekvő Német-Palánkáig vezetendő helyi érdekű vasút. A megadott előmunkálati engedély alapján a hegyes-feketehegy-palánkai h. é. vasútnak közigazgatási bejárása 1894. évi február hó 20-án és október hó 23-án foganatosíttatott, s minthogy ez alapon a vonal irányára és vezetésére, valamint az eszközlendő építkezésekre nézve megfelelő megállapodások jöttek létre, 1895. évi márczius hó 26-án az engedélyezési tárgyalás is megtartatott. A közigazgatási bejárás és az engedélyezési tárgyalás eredményét a. következőkben van szerencsém ismertetni: Az •/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett hegyes-feketehegy­palánkai h. é. vasút hoszsza 55*5 kilométer, — s szabványos nyomtávval létesíttetnék. A vonatok óránkénti legnagyobb menetsebessége 40 kilométert tenne. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 5°/oo-el állapíttatnék meg. A sínek, melyek aczélból gyártandók, folyóméterenkint 23-6 kilogrammnál könnyebbek nem lehetnek és függő sínkötés alkalmazása mellett, oly sűrűn rakott talpfákon helyezendők el, hogy igénybevételük 5.000 kg. keréknyomás alatt 1.000 kg.-mot meg ne haladjon. A pályán, a m. kir. államvasutak Hegyes-Feketehegy és a baja-zombor-ujvidéki helyi érdekű vasút Gajdobra csatlakozó állomásait ide nem értve, összesen 7 állomás, illetve meg­állóhely létesíttetnék. Az engedélyes köteleztetnék az építési munkálatokat az engedélyokirat keltétől számí­tott két év alatt befejezni, s a pályát a közforgalomnak átadni. A tényleges építési és üzletberendezési költség 1,890.000 frttal, vagyis pályakilométeren­ként 34.054 frttal állapíttatnék meg, — melyből forgalmi eszközök beszerzésére 111.000 frt, tartalékalap képzésére pedig a helyi érdekű vasútnak a kibocsátási árfolyam szerinti értékben számított elsőbbségi részvényeiben is letehető 45.000 frt lesz kihasítandó. Ezen utóbbi összegek levonásával tehát a tulajdonképeni építési költségek 1,734.000 forintra, vagyis kilométerenként 31.245 frtra tehetők. A költségek ezen mérve, eltekintve attól, hogy az aránylag rövid vonalon 7 állomás létesítendő, s e mellett a m. kir. államvasutak Be­gyes-Feketehegy* és a baja-zombor-ujvidéki helyi érdekű vasút »Gajdobra< csatlakozó állomásán 60.000 frt értékű kibővítési munkálatok eszközlendők, egyfelől abban találja indokát, hogy a pálya szükségképpen termékeny területeket foglal el, melyek kisajátítási költsége kilométeren­kint átlag 3.094 frtot tesz; másfelől abban, hogy a pályán, mely a Ferencz-csatornát is keresz­tezi, több költséges műtárgy létesítendő, melyekre való tekintettel az alépítmény átlag kilo­KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. XXX. KÖTET. 28

Next

/
Thumbnails
Contents