Képviselőházi irományok, 1892. XXIX. kötet • 871-922. , CXXXIII-CCIV. sz.
Irományszámok - 1892-880. Törvényjavaslat, a kecskemét-fülöpszállási helyi érdekű vasút engedélyezéséről
46 880. szám. i A tényleges építési és üzletberendezési költség 1,200.000 frttal, vagyis pályakilométerenkint 30.612 frttal állapíttatnék meg, melyből forgalmi eszközök beszerzésére 78.400 forint, tartalékalap képzésére pedig a helyi érdekű vasútnak a kibocsátási árfolyam értékében számított elsőbbségi részvényeiben is letehető 20.000 forint lenne kihasítandó. Ezen utóbbi összegek levonásával tehát a tulajdonképeni építési költségek 1,101.600 frtra, vagyis kilométerenkint 28.102 frtra tehetők. A költségek ezen mérve egyfelől abban találja indokát, hogy az aránylag rövid vonalon hét állomás, illetve kitérő létsitendő s ezek költségein felül a két csatlakozó állomáson még 83.400 frt értékű, kilométerenkint tehát a költségeket 2.127 frttal emelő kibővítési munkálatok eszközlendők; másfelől abban, hogy apálya szükségképen szőlőmívelésre alkalmas területeket foglal el, a melyeknek kisajátítási költsége átlag kilométerenkint 2.541 írtra rúg. Ezenkívül a sínek és sinkapcsoló-szerek áremelkedése következtében, továbbá miután a vágányok kavicsolására szükséges anyag a pálya közelében nem szerezhető be, a beágyazási anyag magasabb egységáraira való tekintettel a felépítmény költségei is jelentékeny összeget tesznek. Az ekként 1,200.000 frttal megszabott tényleges építési és üzletberendezési tőkét engedélyt kérők 35°/o, vagyis 420.000 forint erejéig 5°/o osztalékra jogosító törzsrészvényeknek teljes névértékben leendő elhelyezése utján, 65°/o, vagyis 780.000 forint erejéig pedig szintén 5°/o-os osztalékra jogosító elsőbbségi részvények kibocsátása utján szándékoznak biztosítani. Az 1888. évi IV. t.-czikk 4. §-a alapján a postának az engedély egész tartama alatt ingyen eszközlendö szállítása fejében nyújtandó állami hozzájárulás a vasút megnyitása, illetve a postaszállitás tényleges megkezdése napjától számítva, 50 egymást követő éven át fizetendő 4.000, szóval: négyezer forintban, másfelől ugyanazon törvény 7. §-a alapján a helyi érdekű vasutak segélyezésére szolgáló költségvetési adományból nyújtandó külön állami segély az adomány állásához képest vagy egyszerre kifizetendő 100.000 írtban, vagy az építés tényleges megkezdésétől számítandó ugyancsak 50 egymást követő éven át fizetendő 5.000, szóval : ötezer forintban állapíttatnék meg, azzal a kikötéssel, hogy úgy a postahozzájárulásnak 80.000 forintnyi, valamint a külön állami segélynek 100.000 forintnyi tőkeértéke fejében, összesen 180.000 forint névértékű törzsrészvények lesznek az állam tulajdonába átadandók. Az ily módon megállapított postahozzájárulás az 1,200.000 frtnyi tényleges építési és üzletberendezési tőkének 6"7°/o-át, a külön állami segély pedig 83°/o-ot képezvén, az 1888. évi IV. t.-czikkben megállapított 10—10°/o-nyi maximalis segélyezés mérvén alul marad. A 420.000 forintnyi törzsrészvénytőkének a jelzett 180.000 frtnyi állami hozzájárulások által nem fedezett 240.000 frtnyi részlete a helyi érdekeltség hozzájárulásaiban találna fedezetet. A vasút üzletének kezelését engedélyt kérők az 1880. évi XXXI. t.-cz. 8. §-a értelmében megállapított szabványszerződés alapján a m. kir. államvasutakra ruháznák át. Egyebekben az engedélyezés feltételei azonosak a helyi érdekű vasutakkal szemben általában kikötni szokott engedélyezési, építési és üzletberendezési feltételekkel. A tervezett helyi érdekű vasút két, már forgalomban levő vasutat kötvén össze, annak engedélyezése az 1880. évi XXXI. t.-cz. 1. §-a értelmében a törvényhozásnak van fentartva. Ehhez képest a fentebb tisztelett előadottak alapján, s utalással arra, hogy a Kecskeméttől Izsákon át Ffilöpszállásig vezetendő helyi érdekű vasút különösen a pályamenti területen szép sikerrel megkezdett szőlőmívelés felvirágozása érdekében kívánatos, a vasút engedélyezésére vonatkozó törvényjavaslatot azzal a kéréssel van szerencsém a t. Házhoz benyújtani, hogy azt tárgyalás alá venni, elfogadni s hasonló czélból a főrendiházhoz átküldeni méltóztassék. Budapesten, 1895. évi május hó 8-án. Dániel Ernő $. k., kereskedelemügyi m. Jcir. ministen