Képviselőházi irományok, 1892. XXIX. kötet • 871-922. , CXXXIII-CCIV. sz.
Irományszámok - 1892-904. Törvényjavaslat, a Közép-Duna egységes szabályozásáról, valamint az ország egyébb jelentősebb folyóvizein első sorban szükséges szabályozási munkálatokról
904. szám. 191 A Tisza és a Duna völgyében a gőzszivattyú-telepek száma megközelíti az ötvenet, miről egy-két évtizeddel ezelőtt még a szakemberek is csak mint távoli jövőről beszéltek. És a legtöbb társulat, hol erre szükség van, már is a legkomolyabban foglalkozik e kérdéssel. Azonban a belvizcsatornázással nem halad lépést a gazdasági árkolás, mely már az egyes birtokosok feladatát képezi. Ennek oka részben az a körülmény, hogy az utóbbi túlnyomólag száraz években ennek szüksége nem jelentkezett oly égetően, mihelyt azonban újból egy nedves cyklus fog beállani, ez irányban is megfelelő tevékenység várható. Az ármentesitésre és vele kapcsolatos belvízrendezésre a tiszai társulatok 1892. év végéig összesen 74,432.000 frtot, a dunai társulatok mintegy 23,000.000 frtot költöttek. Hazánk természetes vizi útjai összesen 4732 km.-t tesznek ki, melyből 2860 km. gőzerővel hajózható; elosztásukat az egyes folyók között a következő táblázat tünteti elő: A hajózható viziutak hossza 1892-ben. >» o fa A hajózható vizek és vonalak megnevezése Az egész evezős-hajó és tutajjal Gőzerővel hajózható hosszkilométerekben 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Duna: Dévénytől Ó-Orsováig**) .... Tisza: Tiszaujlaktól (T.-Füredtől) a Dunáig Dráva: Légrádtól (Zákánytól) » » Száva: az országhatártól (Sziszektől) » Maros: Marosujvártól (Aradtól) a Tiszáig Szamos: Szatmártól » » Bodrog: Sárospataktői » » Körös: Békéstől » » Kulpa Károlyvárostól a Száváig: . . . Vág Nyitra: Naszvadtól a Dunáig Garam . Sió: egész hosszában . . Bosút: Ljubantól torkolatáig Temes: Pancsovától » Balaton: egész hosszában . Béga: Temesvártól a Tiszáig összesen 1.07631 96949 248-82 66350 367-92 9861 30 34 219-23 135 79 31752 1512 14664 155-51 49-00 3-00 121-00 11500 1033 461 229 604 118 49 3 121 115 4.73280 2860 *) A gőzerővel járható hosszúság egyúttal azon hosszúságot jelenti, mely a viziutakból állami felügyelet alatt áll. *) A Győr-gönyői (15 9 km.), az érsekújvári (136 km.), a szentendrei (30-3 km.) és a mohácsi (56 km.) ágak beszámítva.