Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

58 870. szám. A mennyiben a vádtanács részben vagy egészben megszüntette az eljárást (264. %.) vagy felfüggesztette annak továbbfolytatását (265. §.), e végzése ellen csak o magánvádló és a csatlakozók élhetnek felfolyamodással. Az eljárás gyorsítása és egyszerűsítése végett nem minden sértettet, hanem csak azokat ruházza fel a javaslat a felfolyamodás jogával, a kik az eljáráshoz való csatlakozással a vád iránt érdeklődést tanúsítottak. Ha a magánvádló felfolyamodott, a csatlakozónak perorvoslata éppen úgy" nem vehető figyelembe (280. §. első bek.), mint a sértetté a kir. ügyészség felfolyamodása mellett (268. §.). Ez a vád egységesítésének, illetőleg a concurrens vád kizárásának szempontjából okszerűleg következik. Ha a vádtanács az ügynek bővebb felvilágosítását rendelte el (262. §.), vagy az ügyet más illetékes bírósághoz vagy hatósághoz utasította, határozata végérvényes (280. §. 2. bekezdés). A vádhatározat ellen csak a terhelt és a helyette perorvoslatra jogosultak és egyedül az abban elrendelt vagy fentartott előzetes letartóztatásra vagy vizsgálati fogságra nézve élhetnek felfolyamodással (269. §.). A mennyiben a vádtanács végzése ellen felfolyamodás volt használva, a továhbi eljárás teljesen a 270—274. §-ok rendelkezései értelmében folytatandó le. Ehhez képest a felfolyamodás a 270. §-nak megfelelően terjesztendő fel, azt a kir. ítélőtábla a 271. és 272. §-ok szerint intézi el, s a másodfokú bíróság határozata után a 273. §. szabályai értelmében kell eljárni. XVI. FEJEZET. Közvetlen idézés a főtárgyalásra. (281—284. §§.) A javaslat lehetőleg kerüli a garantia színével felruházott, de tényleg annak értékével nem biró és csak a bűnvádi pernek főtárgyalásra jutását ok nélkül elodázó intézményeket. Ez intézményeknek puszta megszokása vissza nem tarthat szigorú kritikájuktól. A kötelező alaki birói vizsgálatot és a kötelező bírói vádhatározatot is sokan tisztelték és tisztelik még ma is, mint az egyéni szabadság hathatós biztosítékait. A tudománynak tapasztalat által vezetett kritikai szelleme azonban rámutatott, hogy számos esetben mind a vizsgálat, mind a birói vádhatározat fölösleges és ilyenkor nemcsak hogy biztosítékot nem nynjt, hanem valóságos terhe az eljárás menetének. Valóban nem szolgál dicsőségére sem a jogtudománynak, sem az igazságügyi politikának az oly rendszer, mely beismerés esetében s oly cselekményeknél, hol minden bizonyíték már a feljelentésben meg van nevezve, vagy legalább is a főtárgyalás megtarthatása már a rendőrségi iratokból nyilvánvaló, az ügyet még ráadásul a birói vizsgálat hosszú útjára s innen még a vádaláhelyező eljárásra tereli. Végre, midőn Ítéletre kerül a sor, , a társadalom már mit sem tud a bűntettről s csak egy érzetnek, a szánalom érzetének befogadására képes. Ilyenkor éppen nem indokolatlan idegenkedéssel telik el a társadalom a jogszolgáltatás iránt, mely késik és tapogatózik és már csak akkor sújt le, midőn a társadalom csaknem kiengesztelődött. A javaslat távol áll tehát attól, hogy az eljárás menetét kötelező vizsgálattal zsibbassza meg ott, a hol ez tartalom nélküli formasággá válik és nem kényszeríti a biró vádhatározatát a terheltre ott, a hol ez maga sem kívánja. De még ezzel sem lehet megelégedni. A gyorsaság a büntető igazságszolgáltatásban nem oly követelmény, melyet csak puszta formaságból, az » alaposság« után a jó eljárás hasznai