Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szfím. 197 illetőleg már a felebbezéssel érvényesíthetett (428. §. utolsó előtti bek.) semmiségi okokra nézve. Korlátozza végre a semmisééi panaszt a törvényszéknek és kir. ítélőtáblának másod fokban hozott ítélete ellen (556, 428. §§.). Eme megszorítások közös oka az, hogy a felebbviteli bíróságok teendőinek túlságos elszaporodása ellen gátat kell vetni, hogy az igazságszolgáltatás hathatóssá tevése czéljából az ítéletek jogerőre emelkedése lehetőleg siettetendő és hogy a vonatkozó intézkedésekre legtöbb tér csekélyebb jelentőségű ügyekben és a felek érdekeit kevésbé érintő esetekben jut. A felebbezések apasztásának szüksége hazánkban a már kifejtett okokból huzamosb idő óta nyilvánul és törvényes intézkedésekre (1880 : XXXVII. t.-cz. 43. §., 1883 : VI. t,-cz.) is vezetett, melyek hasonlóképen ama szempontból indultak ki, hogy a felebbvitel megszorítása legkönnyebben viselhető el csekélyebb jelentőségű (kíhágási, illetve járásbíróság elé tartozó) ügyekben. A szóban lévő intézkedések tehát tényleges szükségnek felelnek meg. Jogosultságuk mellett a külföldi törvényhozások példája is szól. A franczia pdts. (172. ez.) kizárja a felebbezést oly rendőri bírói ítélet ellen, mely öt frankot meg nem haladó pénzbüntetést szab ki

r az olasz prts. pedig oly járásbiró^ági ítélet ellen, mely csak pénzbüntetést mond ki (353. ez. 1. pont), továbbá oly törvényszéki ítélet ellen, mely szabadságvesztést nem alkalmaz, de pénzbüntetésben és elkobzás által a vádlottat 600 líránál nem nagyobb összeggel terheli (399. ez.). Az ausztriai 1873. évi prts. törvényszékek és főtörvényszékek másodfokíi ítéletei ellen a rendes perorvoslatot egyáltalában kizárja és csak a jogegység fentartását czélzó semmiségi panaszt engedi meg (295., 479. §§.). A németországi prts. a törvényszékek másodfokú ítéletei ellen csak akkor ád helyet a semmiségi panasznak, ha az ügyben határozott főtörvényszék jogi felfogását irányadóul nem vették, vagy egyedül a vádlott javára közbevetett felebbezés esetében a vádlott büntetését súlyosbbították (380. §.). A javaslat érintett korlátozó intézkedéseinek alapja a már említett általános tekinteteken fölül a következő. Midőn a törvényszék az ügyek összefüggése miatt vagy a tényállás változása folytán oly büntetendő cselekmény tárgyában ítél, melyre nézve az ítélkezés az általános hatásköri szabályok szerint járásbíróságot vagy közigazgatási hatóságot illetett volna, ítélete a ténykérdésre nézve véglegessé tehető, mert ha ilynemű ügyet járásbíróság intéz el, a ténykérdés utolsó fóruma ugyancsak a törvényszék. A felebbezésnek ez ügyekre vonatkozó korlátozása azonban a kitűzött czél elérését, a kir. ítélőtáblák teendőinek apasztásat csak kis mértékben mozdítaná elő. Az alább közölt kimutatás szerint évenkint csak 5—600 olyan törvényszéki ügyet felebbeznek a kir. ítélőtáblákhoz, mely egyedül közigazgatási hatóság vagy járásbíróság elé tartozó bűncselekményre vonatkozik.