Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

178 870. szám. (200. §.), a fó'eljárást (tárgyalást) megindították (209. §.); kizárja továbbá a fel folyamodást a törvényszék végzése ellen, melylyel az elővizsgálatot a terhelt kihallgatása után elrendeli (179. §.), vagy melylyel a vizsgálóbírónak elővizsgálatot rendelő határozata ellen tett kifogást (180. §.), illetve a vádirat elleni kifogást (199. §.) elveti, kivéve ha az illetéktelenségét nem érvényesít. A javaslat nem követhette az angol eljárás példáját, mert az egyúttal a vizsgálat nyilvánosságának és a vádesküdtszék intézményének behozását feltételezte volna. Nem fogadta el a franczia b. perrendtartásnak illiberalis és saját hazájában is elítélt irányát. Felhasználta azonban a jogtudomány és gyakorlat fejlődésének eredményeit, melyek az 1873. évi osztrák és 1877. évi németországi b. perrendtartásokban érvényesültek. Magáévá tette mindkettőnek közös irányelvét, hogy a peres feleknek birói tévedés és önkény elleni biztosítása épp oly gondos figyelmet érdemel, mint ama nagy hátramaradás, melylyel a perorvoslat túlságos alkalmazása az eljárás eredményét fenyegeti. A határozat technikája tekintetében eltér mindkettőtől, mert az ausztriai büntető perrendtartás módszere, mely a birói végzések és intézkedések ki nem meríthető változatosságának részletes szabályokkal megfelelni igyekezett, a hézagosság kifogása alá esik; mig a németországi a felfolyamodás feltételeinek általános megállapításával azt elkerülte ugyan, hogy egyes birói végzésekre nézve a felebbvihetö'seg kétséges legyen, de másrészt vita-kérdésekre ad alkalmat azzal, hogy a főszabály alól általános, kevésbbé általános és egészen részletes kivételeket állapít meg, melyek részben ismét megszorítás alá esnek. 3. Áttérünk a részletes intézkedésekre. a) A felfolyamodással a javaslat nemcsak alaki, hanem a vitás kérdés ténybeli alapjára kiterjedő fölülvizsgálatot kívánt kieszközölhetővé tenni. A felebbviteli bíróság nincs annak a bírónak ténybeli megállapításaihoz kötve, a ki a végzést hozta; az elébe terjesztett kérdést nemcsak jogszerűség, hanem helyesség tekintetében is vizsgálat alá veszi. Ezért nem szorítkozik a törvényellenes végzés megsemmisítésére, ha az elsőfokú biróság a törvény szerint semmis intézkedést tett, hanem mindannyiszor az érdemben határoz. Ha az alsóbb fokú biró intézkedését megfelelőnek találja, a felfolyamodást elutasítja, ellenkező esetben az intézkedést megváltoztatja, illetve megsemmisíti és maga hozza ama végzést, melyet a törvénynek és ténybeli előfeltételeinek helyes értelmezéséből következőnek vél (379. §. 5. bek.). Szükséges tehát, hogy a felebbviteli biróság a tényállást tisztába hozhassa és erre szolgál a vádtanácsnak a felek meghallgatására, a kir. táblának pedig felvilágosító jelentés követelésére vonatkozó joga (379. §. 2., 3. bek.). Az ügyállás felvilágosítását előmozdítja az is, hogy a vádtanács határozatát a kir. ügyészség és a vizsgálóbíró nyilatkozata előzi meg. A nyilatkozat a vádtanács belátása szerint, szóbeli vagy irott lehet. Hasonló rendelkezést a kir. ítélő tábla és curia határozatára nézve, gyakorlati nehézségek akadályoztak meg. Ezekhez még az is járult, hogy tárgyalás tartása és a terheltnek a kir. ítélő tábla vagy curia elé idézése, illetve szállítása igazolható nem volna, a szóbeli előterjesztés kedvezménye tehát, mely a terhelttől el vau vonva, méltán a vád közegét sem illeti meg. E részben a javaslat eltért a franczia büntető perrendtartásnak (133., 135., 218. czcz.) a legtöbb continentalis büntető perrendtartásba átment intézkedésétől és talán joggal. A főügyésznek, illetve a koronaiígyésznek előterjesztése a felsőbb bíróságok előtt aligha nyújthat bővebb informatiót, mert a nevezett vádközegek is csak az ügyiratokból merítik tudomásukat, mint az előadó biró. De tekintély és tehetség által támogatva igen is nagy súlyt vethetnek a mérlegbe a vád álláspontja mellett, melyet a vádlott ellen nem súlyozhat. A vád és védelem egyenlő állásának elve követeli, hogy a közvádló se szólalhasson fel Ott, hol az a terheltnek vagy védőjének lehetetlen.