Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

140 870. szám. 2. A jegyzőkönyv elkészítésének ideje és aláírása. Ezekre nézve a javaslat a 329. §-ban foglalt rendelkezésekre utal. Szükséges azonban itt is néhány észrevétel. Minthogy a jegyzőkönyv ritkán lesz kész az ítélet kihirdetésekor, elkészítésére az ítélet Írásba foglalásának rendes három napi, esetleg nyolez napi határideje szól. A jegyzőkönyv felvétele a jegyzőkönyvvezető feladata. Az elkészített jegyzőkönyvet az elnök átvizsgálja és a szükséges módosításokat megteheti. Mindazáltal, ha a jegyzőkönyvvezető ama meggyőződésben van, hogy felvétele a valónak megfelelőbb, mint az elnök által kívánt szerkezet, akkor az ítélőbiróságnak kell dönteni. Az t ddig előadottakból önként következik, hogy a jegyzőkönyvvezető aláírása egyenlően fontos az elnök aláírásával. Ha tehát csak egyiknek aláírása hiányzik is: a főtárgyalás jegyzőkönyve nem hiteles közokirat. Mindazáltal, mivel a javaslat a főtárgyalás jegyzőkönyvének aláírására nézve határidőt nem szab, oly esetekben, midőn a jegyzőkönyv az aláírásban hiányos, ez a hiány még a perorvoslat igénybevétele után is pótolható. A jegyzőkönyvben a? aláírások megtörténte után is lehet az elnöknek és a jegyzőkönyvvezetőnek módosításokat tenni. Ehhez azonban mindkettőnek beleegyezése szükséges. A jegyzőkönyv aláírása után az elnök és a jegyzőkönyvvezető által kiadott külön bizonyítványok és előterjesztések már nem tekinthetők a jegyzőkönyv részének. Mindazáltal nincs kizárva, hogy ezeknek tartalma a jegyzőkönyvével szemben valódinak elismerve legyen. 3. A jegyzőkönyv lizonyitó ereje. A jegyzőkönyv oly közökirat, mely tanúságot tesz arról, a mi a főtárgyaláson történt. E közokiratnak hitelt kell tulajdonítani, míg ellenkezője bebizonyítva nincs és hacsak igen alapos kétség nem merül fel, a jegyzőkönyv tartalmának a felek által kétségbe vont hitelességére nézve, nem lehet az ellenbizonyításnak helyt adni. (332. §.). A legtöbb törvényhozás még most is, a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszere mellett, teljes bizonyító erőt tulajdonít a jegyzőkönyvnek, úgy, hogy az alakiságok megtartására nézve az ellenbizonyítást meg sem engedi. Az ily rendszer mellett, ha meg is történt bizonyos alakiság a főtárgyaláson, de erről nincs említés téve a jegyzőkönyvben, a kérdéses alakiság pedig semmiségi ok terhe mellett van előírva: nincs megengedve annak bizonyítása, hegy a hiányolt alakiság tényleg megtörtént. A franc/.ia judicaturában elismerték azt a tételt, hogy ha a törvényben előirt alakiságról a jegyzőkönyv nem tesz említést, az alakiság elmulasztottnak tekintendő és ez ellen bizonyításnak nincs helye. Még közjegyzői okirat sem fogadható el ellenbizonyitékul. Ha tehát a tényleg megtörtént alakiság semmiség terhe mellett van a törvényben előírva, de erről a jegyzőkönyv említést nem tesz: úgy készen van az alap a megsemmisítésre. (»Le procés verbal des debats fait foi jusqu'á l'inscription de faux de ce, qu'il constate«.) A német birodalmi perrendtartás (274. §.) a főtárgyalás jegyzőkönyvének az alakiságokra vonatkozó tartalma ellen a bizonyítást, — kivéve a hamisítás esetét, — szintén nem engedi meg. Löwe (Commentar, 660. 1.) kimutatja, hogy az »alakiság« (»Körmlichkeiten«) kifejezés helytelen, mert nem pusztán alakiságot ért itt a törvény, hanem ide tartoznak pl. a feleknek a főtárgyaláson tett indíványai is. A német perrendtartás rendelkezésének valódi értelme az, hogy a felsőbb bíróságnak akként kell venni a főtárgyalás menetét, miként azt a jegyzőkönyv leírja és hogy az utóbbi az egyediili bizonyíték, midőn arról van szó, hogy a tárgyaláson minő mozzanatok (Verhandlungsacte) és miként történtek. A mi nincs a jegyzőkönyvben bizonyítva, azt úgy kell venni, mint ha meg sem történt volna. Ha tehát a jegyzőkönyv valamely tanú megesketéséről hallgat: szükségképen azt kell elfogadni, hogy őt nem is eskették meg. A német törvény szerint semmi ellenbizonyítást sem szabad megengedni, még a résztvett birói tagoknak kih Ugatását sem. Sőt ha az ítélet és a jegyzőkönyv között eltérés van: még az ítélet sem