Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

122 870. szám. A franezia magistratura termeiben különösen divattá vált a »jnger sur le champ« módszere, és midőn ezt szigorú kritika tárgyává tették, ennél még rosszabb szokás fejlődött ki. A franezia correctionalis bíróságoknál ugyanis elterjedt ama gyakorlat, hogy öt-hat külömböző ügy letárgyalása után vonul csak vissza a bíróság és egyszerre hirdet ki öt-hat ítéletet. E rossz szokás egyébiránt még a lipcsei Eeichsgericht gyakorlatában is előfordul. Ama csekély időnyerés, mit a practicusok ily eljárás előnyéül felhoznak,. drágán van megfizetve azzal a föliiletességgel, melylyel az ily ügyekről ítélnek, mert lehetetlen annyi külömböző ügyet jól emlékezetben tartani. A közvetlenség szellemének csak amaz eljárás felel meg, ha minden ügyben a tárgyalás befejezte után a bíróság vagy visszavonul, vagy a termet kiürítteti és az ügyet azonnal tanácskozás tárgyává teszi. A tanácskozás és szavazás kérdését mint nem a bűnvádi perrend keretébe tartozót, a javaslat e helyütt mellőzte. Hogy a fogva levő vádlottat az ítélet hozásáig a főtárgyalás terméből mindig ki kell vezetni, az a humanismus követelménye; mert ha a vádlott jelenlétére az eljárás e szakában semmi szükség nincs, akkor fölösleges a közönség kíváncsiságának kitenni a lelki gyötrelmek terhével küzdő vádlottat, kinek sorsáról táplált aggodalma éppen az ítélethozatal van alatt leginkább felcsigázva. A közvetlenség elengedhetlen követelménye, hogy a főtárgyalás egész folyamán egyazon bíráknak kell mííködniök, s magától értetődik, hogy a főtárgyalás tulajdonképeni czéljának megvalósításánál, t. i. az ítélethozásnál is, a mi nem egyéb, mint a főtárgyalás utolsó része, csak ama birák vehetnek részt, kik a fő tárgyal ásnak az ítélethozást megelőző szakában is közreműködtek. A 321. §. utolsó bekezdésénok szövegezése nem hagy fenn kétséget arra nézve, hogy ez a rendelkezés a tanács póttagjára is vonatkozik. De valamint a jegyző személyében, ugy a kir. ügyészség képviseletében előforduló változás irreleváns körülmény. Az előbbi annyiban, mert mindenik jegyző a jelenlétében folytatott tárgyalást hűen veheti jegyzőkönyvbe, a kir. ügyészség pedig egységes lévén, lényegtélen, hogy ki képviseli azt, csak a kir. ügyészség folytonos képviselete a lényeges. Ama perjogi állásból, melyet a főtárgyalás elfoglal, és a közvetlenség elvéből logikailag következik, hogy a bíróság az ítélethozásnál csak ama bizonyítékokat veheti figyelembe, a melyek a főtárgyaláson fenforogtak (324. §.) A közvetlenség lévén a valóság felismerésének leghathatósabb eszköze, iratok is csak annyiban fogadhatók el bizonyítékul, a mennyiben azok a 313. §. szabályainak megtartásával felolvasva voltak. Hogy a javaslat a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerét tette magáévá, melynek értelmében a bíróság a bizonyítékok eredményéről szabad meggyőződése szerint határoz: ezt a bizonyítékokról szóló fejezeteket megelőzőleg bővebben fejtette ki a javaslat indokolása. E helyütt csak azt kell kiemelni, hogy ha a 324. §. különösen kifejezi a bizonyítékok gondos és észszerű mérlegelését: ezzel kifejezést kíván adni annak, hogy nem az önkénykedő szabadosság, hanem a gondolkozás és tapasztalati törvények uralma alatt álló szabadság az, mivel a bíróságot a bizonyítékok mérlegelésénél felruházni kívánja. A szakasz utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés ugyan magától értetődő logikai következménye a bizonyítékok szabad mérlegelhetésének, de mivel, mint az eddigi gyakorlat is mutatja, a törvényes bizonyítás tanának megszokott hagyományaihoz való ragaszkodás a bíróságot nem egyszer a bizonyítékok elégtelensége vagy meg nem állapíthatása miatt való felmentésre vezette: minden félreértés megelőzése végett nem lesz czélszeríítlen »expressis verbis« véget vetni az ily okokon nyugvó felmentéseknek. A javaslat szerint az ítéletben vagy fel kell menteni a vádlottat vagy bűnösnek kell nyilvánítani. E rendelkezésből következik, hogy az ítéletben sem az eljárás megszüntetése, sem