Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 413 3. A harmadik pont egyrészről a bizalmatlanságban, mely a nyerészkedő szándékból eredő súlyosabb cselekmények elkövetőinek erkölcsi érzülete ellen nyilvánul, másrészről a fogva lévő szabadságának megfosztásából származó alárendeltség viszonyában leli indokát. Az utóbbi okot az osztrák perrendtartás megalkotásakor oly fontosnak tartották, hogy az eskü kizárását kiterjesztették mindazokra, a kik bűntett miatt vizsgálati fogságban, vagy szabadságvesztésbüntetésben vannak (170. §. 2. pont. 1 ). A javaslat lényegesen szűkebb határokat vont, mert nem annyira az alárendeltség és függőség viszonyára, mint inkább arra helyezi a súlypontot, hogy a tanúságtétel előtt rövid idővel aljas vagyoni rugókból elkövetett cselekmény miatt vizsgálat vagy vád alatt álló vagy büntetésben lévő egyéneknek szavahihetősége iránt teljesen indokolt a bizalmatlanság. 4. A javaslat itt is ragaszkodva ahhoz az elvhez, hogy »a priork senkit sem zár el a tanuságtételtől, a sértettet is alkalmas tanúul ismeri el, sőt megengedi, hogy őtet az eset körülményeihez képest a biró esküre is bocsáthassa. Az a polgári perjogi elv, hogy senki maga ügyében nem tanuskodhatik, a bűnvádi perrendtartásban fenn nem tartható. Számos büntetendő cselekmény büntetlenül maradna, ha a sértett feltétlenül ki lenne zárva a tanuságtételből, mert hisz legtöbbször mások jelen nem voltak a cselekménynél. Egyébiránt a doctrina a bűnvádi perjognak a polgáritól eltérő ez álláspontját megfelelő elméleti alapra igyekszik visszavezetni. A büntetendő cselekmény ugyanis az államot és jogrendet sérti, következéskép nem magán-, hanem általános állami érdek követeli a cselekmény megbüntetését. Minthogy pedig a sértett magánérdekeit e nagy általános érdek felemészti: az nem saját, hanem az állam és társadalom közös ügye érdekében jár el, ha a büntetendő cselekmény körülményeit mint tanú felderíteni segíti. Ha ez alaptétel igaz: akkor a sértett perbeli állása sem lehet akadálya a tanúságtételnek, mert akár principális, [akár subsidiarius vagy mellékvádló minőségben működik is közre a sértett, ezzel a joggal nem magánérdeke kielégítése végett ruháztatott fel, hanem magánvádlói minőségben tulajdonképen közvádat képvisel . . . »Der Beschadigte — mondja Grlaser — mag nun als Privatbetheiligter sich dem Strafverfahren nur angeschlossen habén, oder als Subsidiaranklager dem Angeklagten thatefcchlich alléin gegenüberstehen, . . . rechtlich bleibt die Anklage eine öffentliche.« Az elv helyessége, hogy a magánvádlói minőség nem akadály a tanuságtételben, Anglia ujabb törvényeiben (14. és 15. Vict. c. 99. 1. Archbold Evidence 291. 1.) is el van ismerve. Az osztrák perrendtartás szerint a sértett, ha magánvádlói minőségben jár is el, szintén alkalmas tanúnak tekintendő. (172. §.: »Der durch ein Verbrechen oder Vergehen in seinem Rechte Verletzte ist bei seiner Vernehmung als Zeuge insbesondere darüber zu befragen, ob er sich dem Strafverfahren anschlisse. Auch in diesem Falle und wenn er als Anklager auftritt, finden allé ttber die Zeugenvernehmung ertheilten Vorschriften auch auf ihn Anwendung«.) A német perrendtartás, mely tudvalevőleg a subsidiarius magánvádat nem ismeri, a 169. és 170. §-okban bizonyos perviteli joggal felruházza ugyan a károsítottat, mégis nem tekinti őt peres félnek, következéskép a tanuságtételből való kizárás itt szóba sem jöhet. De a német perrendtartás szerint — kivéve a principális magánvád esetét — még a magán-indítványra jogosult (Antragsberechtigte) sem képviselője a vádnak, következéskép ez a ') As urak háza bizottságának jelentése igy szól: »Naeh Ansicht der Commission ist es nicht der Mangel an Vertrauenswürdigkeit wegen des begangenen oder docb imputirten Delietes, welcher die in Z. 2. genannten Personen von der Beeidigung ausschliesst, sondern das Verh<nisa der Abhangigkeit und Subordination in das der wegen eines Verbrechens abgeatrafte tritt und das dem in Untersucbung Befindlichen droht, welches in dem BeschuldJgten die Besorgniss entstehen lassen könnte, dass sich Zeuge nicht vollkommen unbeeinflusst fühlt, und dass sich dieses Verhaltniss zum Nachtheil des Beschuldigten geltend machen könnte . . . .«
