Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

356 870. szám. határozza a házkutatás czélját, midőn a 173. §-ban kimondja, hogy ennek csak akkor van helye, ha alaposan lehet vélelmezni, hogy az a tettes vagy részesek kézrekerítésére vagy bizonyítékok felfedezésére vezet. De miután a kiemelteken kívül más feltétel nem szükséges; nem szenved kétséget, hogy az eljárás bármely szakában lehet házkutatást tartani, és ez czélszertí is, mert éppen az eljárás kezdetén Szükséges a bizonyítékul szolgálható tárgyak elrejtését vagy megváltoztatását, megsemmisítését megakadályozni. A házkutatás tárgyának megjelöléséül a javaslat a »ház, lakás és más helyiségek« kifejezést használja. Sem a ház, sem a lakás kifejezés nem volna kimerítő', mert istállók, pajták, szertárak, hajók, sátrak, vermek stb. tárgyaiul szolgálhatnak az átkutatásnak, következéskép a tágabb jelentőségű »más helyiségek« kifejezés mellőzhetetlen. De minden félreértés elkerülése végett czélszertí volt azt is határozottan kimondani, hogy nemcsak a ház, lakás és más helyiségek, de minden ott talált tárgy is átkutatható. A már megszokott »házkutatás« kifejezés, ily közelebbi megjelölés mellett, félreértésre nem adhat okot: Ha a terhelt házának stb. átkutatásánál is azt kívánja a javaslat, hogy a tettesek és részesek kézrekerítésének vagy bizonyítékok felderítésének alapos vélelme nélkül a házkutatás kényszerítő' eszközéhez nyúlni nem szabad: önként következik, hogy még szigorúbb feltétkleket kellett szabni a más személyek házában stb. teljesítendő' átkutatásnál. Mindenekelőtt szükséges a 173. §-ban használt ^alapos vélelem« és a 174. §-ban használt »igen nyomatékos adatok« közötti külömbségse mutatni. Amott elegendő a kevesebb jelentőségű adatokon nyugvó vélelmezés is, itt azonban teljesen megbízható és egyenesen arra mutató adatoknak kell lenniök, hogy bizonyos személy, nyom vagy tárgy más házában stb. felfedezhető. Nem mondja ki a javaslat »expressis verbis« úgy, mint a német perrendtartás (103. §.), hogy csakis bizonyos előre meghatározott személy, nyom vagy tárgy felfedezése czéljából lehet másnál, mint a terheltnél házkutatást tartani, mert ily szigorú megszorítást az eljárás érdekével összeegyeztethetőnek nem vélt. Mindazáltal akkor, midőn igen nyomatékos adatokat kíván a javaslat, ez rendszerint hasonló eredményre fog vezetni, mert »igen nyomatékosaknak«, egyes kivételektől eltekintve, nem lehet oly adatokat venni, melyek a keresendő személyre vagy tárgyra nézve közelebbi megjelölést nem tartalmaznak. Ez eseten kívül még négy esetben lehet harmadik személy házában stb. kutatást tartani. Egyik, ha a bűncselekményt ott követik el; másik, ha üldözés közben a terhelt oda menekült; harmadik, ha ott elfogták és a negyedik, ha a ház, lakás, vagy egyéb helyiségek birlalója rendőri felügyelet alatt áll. Az első három esetben indokolt a házkutatás megengedése, mert külömben a tetthelyen rendesen elkerülhetetlen kutatás volna kizárva, továbbá mert a harmadik személy háza valóságos menedékhelye lehetne a gonosztevőknek és rejtekhelye a büntetendő cselekmény útján szerzett tárgyaknak. Ha pedig valaki rendőri felügyelet alatt áll: eme körülmény kapcsolatban amaz alapos vélelemmel, hogy nála valamely büntetendő cselekmény tettesei vagy részesei rejtőznek, vagy bizonyítékul szolgálható tárgyak elrejtve vannak, eléggé igazolják a házkutatás elrendelését. A »rendőri felügyelet alatt állás« fogalmi köre e helyütt szorosan magyarázandó. A német perrendtartás abbeli intézkedése is, hogy megkönnyíti a rendőri felügyelet alatt állóknál a házkutatás elrendelését (103. §. második bek ), a gyakorlat és minden commentator részéről oly értelmezésben részesül, hogy itt csak a büntető ítélet alapján kimondott rendőri felügyelet alatt állás (német BTK. 38., 39. §§.) értetendő. A tág magyarázat annál kevésbbé volna helyén, mert hiányoznék a határozott ismertetőjel: mikor tekintendő valaki rendőri felügyelet alatt állónak, mikor nem. A BTK. a rendőri felügyelet alá helyezést mint külön mellékbüntetést nem ismeri, de 50. §-ában külön rendőri szabályok alatt állóknak tekinti a feltételesen szabadságra bocsátottakat. Ezek tehát, valamint a bírósági megkeresés következtében rendőri felügye-