Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 325 A javaslat szerint közömbös az, hogy a terhelt vagy helyette más harmadik személy ad-e biztosítékot. Mindazáltal a megszokás valószínűségének vagy valószinütlenségének mérlegelésénél különös figyelembe kell venni, hogy nem fogja-e a terhelt inkább jótevőjét megkárosítani, mintsem hogy a bűvádi eljárás következményeinek alávesse magát. A biztosíték összegének megállapítása a javaslat szerint a biró belátásától függ. Ma már nincs is újabb törvényhozás, mely a franczia »code d'instruction criminelle«-nek hazájában is eltörölt rendelkezését a biztosítéki minimum vagy maximum meghatározása tekintetében magáévá tenné. Nem akarja a javaslat, hogy a gazdagok kiváltsága legyen a biztosíték melletti szabadlábra helyezés. Ezért czélzata az, hogy a terhelt vagyoni helyzetéhez arányosan állapítsák meg a biztosíték összegét, bár nem oly túlhajtott értelemben, hogy akkor, ha valakinek öt forint értéke van: ehhez arányosan kelljen a biztosíték összegét megállapítani. A biró tapintata a vagyoni álláson kívül mindig kellő figyelembe fogja venni a terhelt személyes megbízhatóságát, úgy, hogy a javaslat szelleme szerint csak a teljesen megbízhatatlanok és a teljesen vagyontalanok lesznek a biztosítók melletti szabadlábrahelyezés kedvezményéből kizárandók. b) A biztosítékot mindig az eljárás szakához képest a bíróságnál kell megajánlani. Nyomozás és vizsgálat idején tehát a vizsgálóbírónál, a per későbbi szakában a vádtanácsnál és ítélőbiróságnál kell az ajánlatot megtenni. De azért, ha a királyi ügyészségnél, vagy a főtárgyalás elnökénél ajánlják meg a biztosítékot, a kérelem el nem utasítható, hanem elfogadandó, illetve jegyzőkönyvre veendő és az illetékes bírósághoz teendő át. A biztosíték elfogadása, úgy neme és összege tárgyában a javaslat szerint csak a társas bíróság határozhat és pedig az eljárás szakához képest, a vád alá helyezésig, a vádtanács, azon túl pedig az ítélőbiróság. De a per minden szakában kötelessége a bíróságnak a kir. ügyészséget meghallgatni és magától értendő, hogy az egyes érdekletteket akár szóval, akár írásban a szükséghez képest szintén meghallgathatja. A sértett meghallgathatását a javaslat azért említi fel külön, mert Ő az, a kit a biztosíték nagysága legjobban érdekli, minthogy a 168. §. szerint a biztosíték első sorban az ő kártalanítására fordítandó. Méltányos és igazságos tehát, hogy az összeg nagyságának meghatározása előtt a sértett is nyilatkozhassak. A sértett ellenzése azonban a szabadlábrahelyezést nem akadályozhatja s jogköre csak a biztosíték összege tekintetében tehető észrevételekre szorítkozik. Ha Hz ügyészség a biztosíték mellett való szabadlábrahelyezést ellenzi és a szabadlábra helyezést indítványa ellenére mégis elrendelik, e határozat ellen használt felfolyamodásának a javaslat a terhelt szabadlábrahelyezésére felfüggesztő hatályt tulajdonít (164. §.). Ennek perjogi indoka az, ho?y a biztosíték az előzetes letartóztatásnak vagy vizsgálati fogságnak törvényes alapját nem szünteti meg, s hogy a biztosíték mellett való szabadlábrahelyezésnek csak opportunitási indoka van. Ha már most a kir. ügyészség azt találja, hogy a biztosíték mellett való szabadlábra helyezés az eljárás sikere érdekében aggodalmas, a már bíróilag indokoltnak kimondott fogvatartás megszüntetése erős garautiát igényel, melyet a javaslat a felsőbíróság határozatában vélt feltalálhatni (164. §.). c) A biztosíték mellett való szabadlábon hagyás vagy szabadlábra helyezés joghatálya csak addig tart, míg oly tények nem merülnek fel, melyek a letartóztatást ismét szükségessé teszik. A javaslat (165. §.) három oly okot ismer, melyek egyikének vagy másikának fenforgása esetén a terhelt ismét letartóztatható. Ezek a következők: a) szökés kísérlete; b) idézésre való meg nem jelenés és *) oly uj körülmény, mely törvényes ok a vizsgálati fogság elrendelésére.