Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

310 87@. szám. A vizsgálati fogság elrendelésénél mindig szem előtt tartandó, hogy a javaslat még a legsúlyosabb esetben sem irja elő imperative a vizsgálati fogságot. Ez általános szabály alól a 149. §. sem tesz kivételt, midőn azt mondja ki, hogy ha a vád tárgya [halállal vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekmény, a terheltnek szabadlábon hagyását csak a vádtanács engedheti meg, mert ekkor is facultativ a vádtanács rendelkezése. A legsúlyosabb bűntettek esetében egyrészt a közönségnél nagy visszatetszést szülne áz, ha a, tettes szabadlábon maradna, másrészt a törvényben megállapított legsúlyosabb két büntetés: a halál és az életfogytig tartó fegyházbüntetés nagyon valószínűvé teszik a szökés veszélyét. Ily esetekben tehát rendszerint szükséges a vizsgálati fogság és biztosítékot kellett az ellen keresni, hogy a vizsgáló bírónak esetleg téves felfogása és tág discretionarius hatalma az eljárás sikerét ne veszélyeztesse. Ha a vádtanács a körülmények s a beszerzett bizonyítékok gondos megvizsgálása után úgy találja, hogy a vizsgálati fogság az említett esetekben is mellőzhető, akkor és csakis akkor maradhat a terhelt szabadlábon. A vádtanácsnak határozata elegendő garantia arra, hogy a vizsgálati fogság csak kivételesen és csak akkor legyen mellőzve, ha a fenforgó rendkívüli enyhítő körülményeknél vagy más okoknál fogva nem kell a terhelt szökésétől tartani. Míg a javaslat 149. §-ának első bekezdése a társadalom érdekét védi, addig e szakasz második és harmadik bekezdései a terhelt szabadságának érdekét veszik oltalomba. Ha a legsúlyosabb esetekben veszélyes a terhelt szabadlábon hagyása, a jelentéktelenebb cselekmények elkövetése esetében felesleges és jogtalan a személyes szabadság korlátozása. Ki kellett ezért mondani, hogy előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság ama vétségek eseteiben, melyek a büntetőtörvények, mint kizárólag pénzbüntetéssel büntetendők, egyáltalán nem rendelhető el. E szabály kétség nélkül helyes, mert a személyes szabadságnak előzetes korlátolása csak akkor jogosult, ha utólag szabadságvesztés állapitható meg a terhelt ellen. Hasonló alapból indul ki a javaslat 149. §-a utolsó bekezdésének szabálya. Az előleges fogvátartás hátránya és a kiszabható büntetés közti aránytalanság igazolják azt is, hogy csekély súlyú bűncselekmény miatt általában ne legyen helye az előzetes letartóztatásnak és a vizsgálati fogságnak. Ez alól azonban kivétel volt teendő arra az esetre, ha a terhelt újabb bűncselekményt követ el, vagy ha újabb bűncselekményétől kell tartani (141. §. 5. pont). A visszaesésben nyilvánuló nagyobb gonoszság érdemetlenné teszi a terheltet további kíméletre. Az ujabb bűncselekmény megelőzése pedig a letartóztatás oly oka, mely nincs kapcsolatban a már elkövetett törvénysértés kisebb vagy nagyobb súlyával. 2. Az eddigi joggyakorlatnak és az újabb törvényhozások álláspontjának felel meg a javaslat ama rendelkezése, hogy a vizsgálat szakában első sorban az eljárás vezetője, a vizsgálóbíró bírjon jogkörrel a vizsgálati fogság elrendelésére és foganatosítására (150. §. 1. bek.). Első sorban társas-biróságra bízni eme feladatot nem mutatkozik czélszerűnek, mert legjobban ismeri a vizsgálóbíró az eset körülményeit és az eljárás sürgős természete mellett káros is volna, ha a vizsgálati fogság a vádtanácsnak vagy törvényszéknek mindenesetre hosszabb időt igénybe vevő határozatától lenne függővé téve. A vizsgálóbírónak esetleges tévedései vagy túlkapásai ellen a javaslat kellő garantiát nyújt a letartóztatott részére ama jogban, hogy a vádtanács határozatát kérheti ki, mely lehető sürgősséggel hozandó meg. A vizsgálati fogság elrendelésének joga nem volt azonban teljesen a vizsgálóbíró részére fentartandó. Ha pl. a vádló a vizsgálati fogság elrendelését indítványozza és indítványát a vizsgálóbíró elutasítja: a vádtanács lesz hivatva a vizsgálati fogságot elrendelni. Szintén a collegiumot, t. i. a vádtanácsot, vagy ítélőbiróságot illeti a vizsgálati fogság elrendelésének joga akkor, midőn a vizsgálóbíró az ügygyei már nem foglalkozik, t. i. mikor az a vád alá helyezés vagy az érdemleges elintézés szakában van.