Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 267 azonban még gondosabban védi a skót jog a terheltet, mint az angol jog. A békebirónak (magistrate) első kötelessége meggyőződni, hogy kihallgatásra alkalmas állapotban van-e a terhelt és kihallgatás esetén a jegyzőkönyvben bizonyítani kell, hogy józanság vagy elmebeli állapot tekintetében a kihallgatott kifogás alá nem esik. Ezután a »magistrate« a következő szavakat intézi a terhelthez: »Önt azért állították bíróság elé, hogy a vád (pl. lopás vádja) tekintetében kihallgatva legyen. Felelni azonban az önhöz intézett kérdésekre, vagy általában nyilatkozatot tenni nem tartozik. Mindazáltal önként tett nyilatkozatai poutosan jegyzőkönyvbe lesznek véve és ha az ügy esetleg főtárgyalás elé kerül, a jegyzőkönyv ön ellen bizonyítékul használható, miért is önnek tetszésétől függ vagy megtagadni a feleleteket, vagy a vád tárgyára nézve nyilatkozatot tenni«. Ha a terhelt megtagadja a feleletadást, akkor tovább nem szabad hozzá kérdéseket intézni. A kihallgatás vezetése a törvény szavai szerint a niagistrate-et illeti, a gyakorlatban azonban a kérdéseket a »magistrate« felügyelete alatt a közvádló teszi. Az adott feleleteket jegyzőkönyvbe veszik, felolvassák és a jegyzőkönyvet úgy a terhelt, mint a magistrate aláírják. A terhelt kihallgatásának legalább két tanú jelenlétében kell történni, kik aláírásukkal bizonyítják, hogy a terhelt önként és kényszer nélkül tett vallomást. A terhelt kihallgatása, kívánságára, vagy a biró belátása szerint többször is ismételhető. Ha valamely kérdésre a terhelt megtagadta a választ, a vádlónak joga van követelni, hogy mind a kérdést, mind ama körülményt, hogy a terhelt a választ megtagadta, jegyzőkönyvbe vegyék. 3. Már fentebb volt érintve, hogy a franczia tételes jog csaknem megfeledkezett a terhelt kihallgatásának szabályozásáról. Az előleges eljárásban erre nézve a 40. és 93. czikkek intézkednek. Itt szó van ugyan az »interrogatoire«-ról, de annak tartalmáról és módjáról nincs említés téve. A rendőri bíróság előtti szóbeli tárgyalást szabályozó 153. czikk szintén nem az idézettnek kihallgatásáról, hanem arról szól, hogy az idézett védelmét előterjeszti és bizonyítékait előhozza. Ellenben a correctionalis bíróság előtti bizonyító eljárás szabályozása után a 190. §. kimondja, hogy »a terhelt kihallgattatik, a terhelt . . . védelmét előtérj esz ti« stb. Több azonban itt nincs mondva. Az esküdtszék előtti főtárgyalásról szóló rész még ennél is hiányosabb, úgy, hogy Hélie joggal mondhatta: nincs Francziaországban törvény, mely az esküdtszék előtti főtárgyaláson a terhelt kihallgatását előírná. Eme sovány rendelkezések azok, melyek a franczia joggyakorlatnak törvényes alapul szolgáltak és eléggé ismeretes, hogy mily inquisifcorius szellemben fejlődött ki a terhelt kihallgatásának intézménye valamint az előzetes eljárásban, úgy a főtárgyaláson. Kétségtelen, hogy a terheli kihallgatásában a »moyen d'instruction« teljesen háttérbe szorította a »moyen de défense« elemét. A franczia nemzet kormánya maga elismerte ennek helytelenségét és Le Royernek 1879-ben a senatushoz benyújtott javaslata igyekszik is a vádper szellemében megoldani e nagyfontosságú kérdést. Nem követi ugyan az angol jogot, mely kérdések tevését sem engedi meg; nem teszi kötelességévé a bírónak, hogy előre figyelmeztesse a terheltet, hogy felelni nem tartozik; nem is hozza be az előleges eljárásban a teljes nyilvánosságot: de kétségtelenül radicalis reformtervvel lép fel, midőn 119. cz.-ében kimondja, hogy a terheltet, sürgősség esetét kivéve, védője jelenlétében kell kihallgatni és a kihallgatásnál mind az ügyész, mind a magánfél képviselője is jelen lehet. Következéskép az eljárás már kezdetén azonnal contradictoriussá válik. A javaslat amaz elvi álláspontját, hogy a terhelt kihallgatásában mellőzendő az eddigi inquisitorialis visszaélés és oly szabályok állítandók fel, melyek ennek megakadályozására életképességgel birnak, a senatus kedvezően fogadta. De a terhelt kihallgatására vonatkozólag a 119. cz.-ben kifejezésre jutott ügyfél-nyilvánosság elvét a senatus bizottsága beható vita után elfogadhatatlannak jelentette ki. 34*