Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
260 870. szám. bírónak a kir. ügyészséget, illetőleg a magánvádlót értesíteni. Az előbbivel minden ügyiratot és csatolmányt közöl. Az utóbbit pedig felhívja az ügyiratok megtekintésére és figyelmezteti, hogy ha nyolcz nap alatt vádiratát be nem nyújtja és a vizsgálat kiegészítésére vonatkozó indítványt sem tesz, a vádtól elállottuak lesz tekintendő. A most jelzett közlés után vagy a vádiratot nyújtja be a vádló, vagy eláll a vádtól, illetve megszüntetés iránt terjeszt elő indítványt, vagy a vizsgálat kiegészítését indítványozza. Hogy minő eljárás követendő az első esetben, erről a XV. fejeset rendelkezik ; a második esetről a 128. §. indokolásánál volt szó; a harmadik esetben pedig vagy elfogadja a vizsgálóbíró a vádló indítványát és ennek értelmében folytatja a vizsgálatot, vagy az indítványt nem tartja teljesíthetőnek. Ez utóbbi esetben azt rendeli a javaslat, hogy a vizsgálóbíró a vádtanács határozatát tartozik kikérni. Magától értendő, hogy a vizsgálóbíró a vádtanácshoz intézett előterjesztésében kifejti az okokat, melyek miatt az indítványt elutasítandónak tartja. Ez mindenesetre egyszerűbb eljárás, mint ha a vizsgálóbíró formális végzésben utasítaná el ez indítványt és az ügy csak a vádló panasza útján kerülne a vádtanács elé. Hogy a vádtanácsnak a vizsgálat folytatása vagy nem folytatása tárgyában hozott végzése ellen felfolyamodás nem használható, ez abban leli indokait, hogy egyrészről a vádtanács testületi határozatában meg lehet bizni, mert fel nem tehető, hogy az ügyet hiányos és pótlásokra szoruló vizsgálat mellett bocsássa a főeljárasra ; másrészről, hogy a vizsgálat befejezését vagy kiegészítését elrendelő határozat nem végleges jellegű, és nem okoz az eljárás későbbi folyamán helyre nem hozható jogsérelmet. Ellenben meg kellett engedni a felfolyamodást, ha a vádtanács az eljárás felfüggesztését, vagy az ügynek más hatósághoz való áttételét rendelte el. L Ezekben az esetekben a határozat érdemlegesebb természetű, az ügynek eredményére helyre nem pótolható hatást gyakorolhat s ezért végleges erővel nem volt felruházható. X. FEJEZET. A terheltnek hatóság elé rendelése és kihallgatása. (130—140. §§.) I. Idézőlevél és elővezető parancs. r (130., 131. §§.) A legenyhébb eszköze a bíróság elé rendelésnek az idézés. Nemcsak a tanuknak, szakértőknek és egyéb, a perben szereplő személyeknek van arra joguk, hogy idézés útján hívják a bíróság elé, hanem általában a terhelt is joggal bir arra, hogy szabályszerű időzőlevéllel kötelezzék megjelenésre. Az idézés tehát tulajdonképen parancs a megjelenésre, mely kötelezi az idézettet, hogy bizonyos időben az idéző közhatóság előtt megjelenjen. A javaslat szerint a terheltnek szóló idézés mindig a »realis citatio« jellegével bir, mert kényszerítőeszköz alkalmazása, t. i. elővezetés terhe mellett történik. Az ujabb törvényhozások, ha egyes alakiságok tekintetében el is térnek az idézés kellékeire nézve, abban megegyeznek, hogy az idézésnek irásba foglalt parancsban kell történni, és hogy a »Code d'instruction criminelle«-nek Francziaországban is már megváltoztatott ama rendelkezése, hogy bűntett (crime) gyanúja esetében nem az idézés enyhébb eszköze, hanem közvetlenül az elővezető parancs (mandat d'amener) alkalmazandó, ma már utánzásra nem talál. Általában el van ismerve, hogy bármely cselekmény gyanúja háruljon a terheltre, addig, mig fontos ok nincs szigorúbb eszközök alkalmazására, a terheltet minden esetben a legenyhébb eszközzel, t. i. az idézéssel kell megjelenésre kötelezni. Az idézésre vagy megjelen a terhelt, vagy nem. Ha nem jelen meg, ez két okra vezethető vissza, vagy
