Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

240 870. szám. is a vádalakú eljárás követelményeit. Legmesszebb ment a continentalis törvényhozó munkálatok, között a Le Royer-féle franczia javaslat, mely az ügyfélnyilvánosságot csaknem teljesen felkarolja. E javaslat tárgyában egész irodalom keletkezett és nemcsák a franczia törvényhozó testületekben volt élénk eszmecsere tárgya, hanem a belga javaslatnak bizottsági tárgyalása alkalmával is minden oldalról megvitatták a tervezett franczia reformot. A kérdés ily állásában, midőn valóban nincs a perjognak része, melyre nézve nagyobb arányú reformkövetelménynyel lépne fel a tudomány, mint éppen a vizsgálat szerkezetének kérdése tárgyában: elkerülhetetlenül szükséges mindenekeló'tt arra a kérdésre válaszolni, minő álláspontot foglal el a javaslat e reformmozgalom alapvető eszméivel széniben ? A) Először is állást kell foglalni ama kérdésben, hogy minő szerepkörrel ruházandó fel a vizsgálóbiró ? Aradicalis reformerek e ponton is az angol perre utalnak és azt ajánlják, hogy a vizsgálóbiró szerepe lehető passiv, szorosan ítélő hatáskörben mozogjon. Személyesen soha se foglalkozzék bizonyítékok gyűjtésével. A vádló gyűjtse össze a terhelő és a terhelt (védelem) a mentő, enyhítő adatokat. A vizsgálóbiró előtt tegyék azután a felek vitázat tárgyává adataikat és a vizsgálóbiró a. kifejlendőkhöz képest vagy megszüntető határozatot hoz, vagy kiegészítést rendel el, vagy az ügyet az ítélőbirősághoz, esetleg vádtanácshoz utasítja. E reformeszmét úgy a németbirodalmi perrendtartás, mint a franczia és a belga javaslatok tárgyalása alkalmából is megvitatták, de a nagy többség határozottan ellenezte e rendszer megvalósítását. A jelen javaslat sem fogadhatta el. Egyrészről e rendszer mellett a bírói védelem alól csaknem teljesen ki lennének véve a szabadságjogok; mert ha a vizsgálóbiró egyenesen el van tiltva a lefoglalás, házkutatás, személymotozás stb. vizsgálati cselekmények közvetlen teljesítésétől, iigy ezt kizárólag csak a rendőrség, illetve ügyészség lenne kénytelen teljesíteni. E hatóságok pedig, minthogy a vádlónak csak a terhelő adatokról kellene gondoskodnia, valóban nagyon könnyen válnának a vád egyoldalú közegeivé, és a rendszer mellett a terhelt kétségtelenül rövidséget szenvedne. A terheltnek alig lenne módjában a mentő adatok összegyűjtése. Angliában is a társadalom jótékonysága megy segítségére az államilag magára hagyott terheltnek és számos egyesület keletkezett, melynek czélja pénzzel segíteni a terheltet az adatgyűjtés munkájában. Ha már a polgári eljárásban is mindinkább észrevehető a törekvés az anyagi igazság kiderítésére: úgy éppen nem volna helyes a közjogi természetű büntető eljárás területén a feleknek engedni át a bizonyítékok gyűjtését. Az államnak kötelessége a büntetendő cselekményeket kinyomozni és nem lehet büntetést alkalmazni addig, míg az anyagi igazságot bizonyítékok fel nem derítik. E bizonyítékok összegyűjtését tehát nem lehet a felekre bízni, hanem szükséges oly közegről gondoskodni, kinek független, pártatlan közhivatali állása teljes biztosítékot nyújt az egyoldalú vagy éppen a szenvedélyes eljárás ellen. Ily közegül állítja fel a jelen javaslat a vizsgálóbírót, kinek, habár a vádelv szerint csak indítványra és csak az indítványban megjelölt tett és az azzal terhelt személy tekintetében szabad is vizsgálatot elrendelni (106. §. első bek.), éppen az anyagi igazság felderítése érdekében mégis jogot ad, hogy az eljárás folyama alatt más tettre és személyre is kiterjesztheti a halaszthatatlan intézkedéseket (106. §. második bek.), és ki a vizsgálat folyamában a vizsgálat czéljainak megvalósítása végett teljesen önálló hatáskörben gyakorolhatja a perelőkészítő tevékenységet (117. §.). Midőn azonban a javaslat egyezőleg minden lijabb perrendtartással, ily önálló hatáskörrel ruházza fel a vizsgálóbírót: abból indul ki, hogy ez mindig egyenlő gondossággal veszi figyelembe a vád és védelem körülményeit (9. §.), következéskép nemcsak azt kutatja, hogy