Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 201 Nemcsak a következetességgel ellenkeznék, hanem egyenesen tarthatatlan visszásságokra vezetne, ha a bűnvádi perrendtartás éppen csak a terheltekkel szemben és egyes védők részéről esetleg elkövethető tálkapások tekintetében nem nyújtana semmi biztosítékot az anyagi igazság megóvására. Könnyen érthető, hogy a terhelt, kinek személyes szabadságáról, néha életéről is van szó, meg nem engedett eszközökkel is menekülni óhajt a bűnvádi eljárás alól. Nem lehet tehát kezébe adni az eljárás meghiúsításának lehetőségét. A tapasztalás tanúsítja azt is, hogy egyes védők, megfeledkezve a magasztos hivatásról, mely őket az igazságszolgáltatás érdekei körül megilleti, visszaélnek jogkörükkel. Nem lehet kiszolgáltatni a bűnvádi eljárás magasztos czélját a terhelt tetszésének vagy annak az esetlégnek, hogy olyan védő működik közre, a ki nem bir kellő kötelességérzettel. Nemcsak mulasztás, de egyenesen bűn volna az igazságszolgáltatás iránt, ha a törvényhozásnak nem lenne elég bátorsága az esetleg elkövethető visszaélésekkel szemben határozottan és nyilt sisakkal fellépni. Ezek tették szükségessé a 62. §. harmadik bekezdésének azt a rendelkezését, hogy ha az eljárás meghiúsításának veszélye forog fenn, a védő csak hatósági személy közbenjötte vagy ellenőrzése mellett érintkezhetik a letartóztatott terhelttel. Ez a rendelkezés átalánosságban megegyez a német birodalmi bűnvádi pertás 148. §-ával és sokkal szabadelvűbb, mint az osztrák törvény 45. §-a, mely a vádirat benyújtása előtt mindig csak hatósági személy ellenőrzése mellett engedi meg a védő és a terhelt érintkezését. A jelen javaslattal egyező álláspontot foglalt el 1843. évi javaslatunk is, mely a védő és a letartóztatott terhelt érintkezésénél birói személynek jelenlétét csak akkor kívánta, »ha a bűnvizsgálatra káros befolyással leendő összebeszéléstől lehet tartani«. Valóban ez az egyedüli eset, melyben a szabad érintkezésnek korlátozása jogilag igazolható. A javaslat álláspontja szerint is a szabály: a szabad érintkezés', a kivétel: a megszorító rendelkezés, mely utóbbi csak akkor érvényesülhet, ha arra szükség van. A korlátozásban, vagyis a hatósági személy közbenjárásában a védelem különös megnehezítése foglalva nincs, mert alig tehető fel, hogy a tisztviselő, ki a fogolylyal egyébként is rendelkezik, éppen a védő, ottléte alatt fog hatalmával visszaélni, a terhelt netaláni elfogultságát pedig a védő tapintatos eljárással könnyen le fogja küzdeni. A védelem előkészítésének, illetőleg a védő tájékozásának második eszköze az ügyiratok megtekintése. Ezt szabályozza a 63. §. első bekezdése. A javaslat itt abból az elvből indul ki, hogy a terhelt és a védő számára rendszerint hozzáférhetőkké kell tenni az iratokat. A védőre nézve ez már csak azért is szükséges, mert a terheltek többségének műveltsége oly alacsony, hogy tőlök nem nyerhet kellő értesülést. De nem is tekintve ezt a körülményt, az iratok tanulmányozása szükséges a végből, hogy a védelmet már az előkészítő eljárás alatt sikerrel gyakorolni lehessen. Ha, miként jelenleg, a védő, a birói feljegyzések segedelme nélkül kénytelen jogait érvényesíteni, az ügyködés kellő tárgyismeret nélkül, úgyszólván vaktában történik, miből sem a törvénykezésnek, sem a félnek semmi haszua nincs, mert kétségtelen, hogy az ügyállás tüzetes ismerete sok alaptalan jogorvoslatnak veszi elejét. A franczia gyakor-, latban teljesen czélvesztettnek bizonyult a Oode d'instr. erim. 217. czikkének az a rendelkezése, hogy a felek a vád alá helyezés előtt előterjesztést (mémoire) adhatnak be. A franczia Code ugyanis kizárván az előkészítő eljárás alatti védelmet és megtagadván az iratok megtekintését, ezzel a védekezés egyik főeszközétől fosztja meg a terheltet. , v Világos azonban, hogy itt sem szabad lehetővé tenni az igazságszolgáltatás meghiúsítását. Különösen nagy óvatosság szükséges magával a terhelttel szemben, kinek az iratoknak vagy egy részöknek, vagy a bennök foglalt valamely bizonyítéknak megsemmisítése nem egyszer érdekében fekszik s ki, ha a tényállásnak minden részletéről értesül, gyakran módot nyer az KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 26 I
