Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

12 870. síám. Szükség esetében a communis inquisitio alkalmával helyi szemlét is tarthattak (I. Mátyás id. ez. 6. §. Hk. II. 41.). Az inquisitióról hiteles okiratot vettek fel és ezt a kiküldött az itélőbiróhoz terjesztette be, ki a felek vagy ügyvivőjök (procuratores 1439. évi XXIII. t.-cz., I. Mátyás III. 14., VI. 69. ez,) meghallgatása után hozta Ítéletét. Ezt írásba kellett foglalni, felolvasni és az itélőraesternek aláírásával és pecsétjével ellátni (I. Mátyás VI. 69. ez.). Perorvoslatról már az első királyok törvényeiben történik emlités (Szt. István II. 43. fej., Kálmán I. 23. fej.). Az alsófokú biró ítéletével meg nem elégedő fél panaszszal fordult a királyhoz, a miatt, hogy a biró igazságtalanul itélt. Ez a felebbezésnek kezdetleges alakja. Érvényesítésére a székesfehérvári, utóbb az octavalis törvénynapok nyújtották a megfelelő alkalmat. A királyi birák Ítéletei ellen a királyhoz intézett felebbezés a korszak végéig gyakorlatban maradt (I. Mátyás III. 14. ez., II. .Ulászló IV. 7. ez.). Ellenben a helyhatósági bíróságok hatáskörének szélesbülése folytán azoknak ítéleteire nézve eltérő feiebbezési rendszer és fokozat fejlődött. A földesúr bíróságának ítélete ellen a megye ispánjához, ennek határozata ellen pedig a király bíróságához (curia) lehetett orvoslatért folyamodni (Zsigmond II. 8. ez., I. Mátyás VI. 53., II. Ulászló I. 81., III. 71. ez.). A városi birák ítélete a tárnokmesterhez vagy ama város bíróságához volt felebbezhető, melynek joga az elsőfokú biró székhelyén hatálylyal bírt (Zsigmond II. 12. ez.). A tárnokmester ítélete ellen még felebbezéssel lehetett élni a királyhoz, mindazáltal mind az ennek, mind a megyei bíróságnak ítélete ellen használt alaptalan felebbezés, büntetéssel volt sújtva (I. Mátyás VI. 53., II. Ulászló I. 72. ez.). Említést, kell még tenni az eljárásnak kivételes nemeiről. Egyik: a nagyobb hatalmaskodás esetében követendő eljárás, melyet legelőbb Zsigmond király szabályozott (VI. 45. ez.). Ennek törvénye szerint a sértett köteles volt királyi parancsot kieszközölni és azzal a megyei ispánokhoz és szolgabirákhoz fordulni. Ezek a legközelebb levő hiteles hely bizonyságát és a megye nemességét a bíróság székhelyén tartandó gyűlésre (proclamata congregatio) hivták egybe és e gyűlés határozott a hatalmaskodás megtörténte és az elfoglalt birtok vagy ingóságok visszaadása tárgyában. A nagyobb hatalmaskodás érdemében hozandó határozatot a király magának, illetőleg a nádor vagy országbíró bíróságának tartotta fenn. A megyei birák kötelesek voltak a peres feléket meghatározott napra a nevezett királyi bíróságok egyike elé utasítani, hol az ügy minden további halasztás és a peres eljárás alakiságainak mellőzésével az egyik vagy másik fél elmaradása esetében is esküre szóló véghatározattal nyert befejezést. Az eljárás e szabályait az 1439. évi XXIX. t.-cz. megerősítette. Az 1454. évi XV. t.-cz. szerint pedig a megyei ispán a szolgabirákkal és a megyei választott emberekkel itélt a hatalmaskodás tárgyában. I. Mátyás azt tapasztalta, hogy a Zsigmond törvénye szerint gyakorolt közgyűlési bíráskodás sok visszaélésre adott alkalmat, azt tehát megszüntette (VI. 2. ez.). Későbbi törvényei rendelik, hogy a hatalmaskodás tárgyában, ha a felek beleegyeznek, »communis inquisitio« tartassák (VI. 6. ez.), hogy a felek a legközelebb eső »octavára« legyenek idézve és e törvénynapon véghatározat hozassék (VI. 6. ez. 1. §.). 1I„ Ulászló alatt eme törvények megerősítést nyertek (I. 36., 56.), később némileg megváltoztattak, a mennyiben kimondatott, hogy a király a nagyobb hatalmaskodással vádoltakat ne az »octavákra«, hanem bárhol is tartózkodjék, közvetlenül maga elé idéztesse és felettök minden halasztás kizárásával ítéljen (III. 8. ez.). A kivételes eljárás másik faja: az úgynevezett »brevis processus Mathiae regis« azok ellen, kik nemes embert megöltek vagy megölettek (III. 28. ez ). A feljelentő a királytól idézőlevelet nyert, melyet a megyei hatóság és káptalan vagy convent utján a vádlottal közöltek. Ez az idézéstől számított huszonöt nap alatt köteles volt a király előtt megjelenni és Ítéletét venni. Tisztító eskünek nem volt helye, a bizonyítás communis inquisitio vagy párbaj utján történt mely utóbbi később (VI. 18. ez.) meg volt szorítva.