Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 159 de az a vádper lényegével birni nem fog. A fő az, hogy a bíróságot megőrizhessük teljes pártatlanságában és ne kisértsen előttünk a nyomozó rendszer árnyéka, mely biztosíték képében látja a bíróságnak azt a jogát, hogy az elejtett vádnak fentartója lehet. A közvádló esetleges visszaéléseinek hatalmas correctivuma ott van a pót-magánvádban, a szigorú fegyelemben és legfőbb fokon a miniszteri felelősségben. Administrativ utón a kir. ügyészeknek az is kötelességévé tehető, hogy minden oly esetet, melyben a vácitól visszalépnek, az iratok bemutatása mellett a főügyésznek tudomására hozzanak. Ebben inkább megnyugodhatni, mint ha a közvádló szerepét toljuk a biróra, kinek elfogulatlansága az első követelmény. A javaslat rendszere biztosítja a felelősségre vonhatást, ellenben a független birói testület visszavonul a meggyőződés átléphetetlen határai mögé. A mit e szempontból a kir. ügyészségnek a kormány befolyása alatt állására nézve fel szoktak hozni, az sem lehet döntő, mert az a kormány, mely a kir. ügyészség alárendeltségét jogellenes czélra használja fel: nem fogja magát visszatartatni attól, hogy illetéktelen befolyását a bírósággal is éreztesse. Ily kormány ellen azonban nem a bűnvádi perrendtartás, hanem csak a parlament nyújthat biztosítékot. Az erkölcsi alapokon álló kormány nem fogja magát lealázni odáig, hogy alantas közegeivel bűnpalástolásba bocsátkozzék. Ily kifogás miatt tehát, különösen akkor, midőn a sértett mindig biró elé viheti a kir. ügyészség által elejtett ügyet, a sértettnek fogalmi köre pedig a javaslat szerint oly tág, hogy alig létezik bűncselekmény, hol sértett fel ne léphessen, valóban végzetes hiba volna a hatáskörök egyensúlyát megzavarni. Kell, hogy minden perrendtartásnak legfőbb eszménye legyen: a birói elfogulatlanság megvalósítása. Es éppen ezért a legnagyobb tévedés azt hinni, hogy a birói hatalmi körnek szolgál ama rendszer, mely a vádjognak széttépett foszlányaival akarja emelni a bíróság tekintélyét. Nincs szebb és nagyobb hivatás, mint a bíróé, ki a felek harczában nyugodtan, részrehajlatlanul tartja az igazság mérlegét; már pedig alapjában támadja meg ezt ama rendszer, mely a vádlás jogát erőlteti reá. Ha tehát az a czél, hogy a vádelv ne legyen üresen hangzó szó, hogy a biró ne avatkozzék a vád hatáskörébe, hogy minden ok nélkül emelt vagy elmulasztott vád miatt valóban felelősségre vonható hatósággal álljunk szemközt: akkor a javaslat nem tartalmazhat más rendelkezést, mint a 38. §. második bekezdésének a vádelvet valóban hathatósan megállapító rendelkezését. Ez az 1873-iki osztrák bűnvádi perrendtartásnak is a legtöbbet magasztalt alaptétele, melyet annál inkább fel kell karolni a magyar törvényhozásnak, mert ez nemcsak a régi magyar vádper szellemének felel meg, hanem ma is élő Szokásjog. A vádelejtés jogának az ügynek ítélet vagy ügydöntő érdemleges határozat alá bocsátásáig való megadása elvileg is teljesen igazolt; mert a vádelvnek lényegéből következik s e mellett gyakorlati szempontból is alaposan indokolható. Az ügynek tényállása ugyanis a bizonyításnak a főtárgyaláson való felvételekor igen gyakran jelentékenyen változik s igy a kir. ügyészség csak a főtárgyaláson győződik meg arról, hogy a vádat el kell ejtenie. Semmi sem indokolhatná azt, hogy e részben korlátokat szabjanak eléje. Fontos okok javasolták azonban, hogy a kir. ügyészség vádelejtési joga az elsőbiróság ítéletének, illetőleg ügydöntő határozatának (532. §.) meghozásán túl már ne kösse a bíróságot. Ha a vád elejtését magában foglaló egyszerű nyilatkozat a felsőbiróságot is a felmentés kimondására kötelezné, a legfontosabb birói actus tekintélye meg volna sértve, mert az elsőfokú ítélet olyannak tűnnék fel, mint a mely a fél egyszerű akaratkijelentésével eltörölhető. De nem férne ez össze a dolog természetével sem. A formális vád és a formális védekezés kimerítése után a feleknek nincs többé miről rendelkezniök. Mihelyt az ügy az ítélethozás szakába lép, az nem áll többé a felek rendelkezése alatt, hanem kizárólag a biró hatalomkörébén van ; a per e szakában joggal mondhatni: »la justice est saisie«. A biró ítéletét a kegyelmen és az ügy természetes megszűnése okain kívül semmi hatalom sem akaszthatja meg.