Képviselőházi irományok, 1892. XXVI. kötet • 840-870. sz.

Irományszámok - 1892-854. A közgazdasági bizottság jelentése, „a találmányi szabadalmakról” szóló törvényjavaslat tárgyában

854. szám. 71 A szabadalmi hivatal előtt letett eskü, ép úgy mint a tanuk és szakértőknek ott elő­adott nyilatkozatai, ugyanazon jogerővel birnak, mintha kir. bíróság előtt eszközöltettek volna. 40. §. A szabadalmi peres ügyekben eljáró hatóságok és bíróságok konokul perlekedő felek ellen 1000 koronáig terjedhető bírságot is róhatnak ki, mely bírságok az államkincstárt illetik. • VI. FEJEZET. Szabadalmi lajstrom, szabadalmi leyéltár és szabadalmi közlöny. 41. §. A szabadalom engedélyezése után a szabadalmi hivatalnál vezetett külön lajstromba azonnal beiktatandó. E lajstromba bevezetendő a bejelentőnek, esetleg jogutódjának neve, állása és lak­helye, annak megbízottja, a szabadalom czíme, az elsőbbség, a szabadalom kelte, a díjak befizetésének megtörténte, továbbá a szabadalom megszűnésére, megvonására és megsemmi­sítésére vonatkozó adatok. Ezen adatokon kívül az érdekelt felek kérelmére köz vagy törvényes kellékekkel ellátott magánokiratok alapján a lajstromba még bejegyezhetők a szabadalmaknak egészben vagy részben történt átruházásai és a gyakorlatbavételt vagy [használatot tárgyazó engedélyek. A szabadalom tulajdonjogának átruházása harmadik személyekkel szemben csakis az átruházásnak a szabadalmi lajstromba való bevezetése által válik joghatályúvá. A bejegyzett gyakorlatbavételi és használati engedélyek a szabadalom tulajdonjogának átruházása által érvényükben és hatályukban nem érintetnek. Az érdekeltek kérelmére eszközlendő bejegyzések sorrendje a jelen törvény 29. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint állapítandó és Ítélendő meg. 42. §• A szabadalomhoz tartozó leírások, rajzok, minták és modellek és az érdekeltek kérel­mére eszközölt bejegyzések alapját képező okiratok hiteles másolatai a szabadalmi hivatal levéltárában megőrzendők. 43. §. . . A szabadalmi lajstrom és a szabadalmi levéltár a megállapított hivatalos órák alatt mindenki részére nyitva áll. Hasonlókép szabadságában áll bárkinek saját költségén a szabadalmi lajstromról, a leírásokról, rajzokról, a mintákról, modellekről másolatokat venni és ezeket hivatalosan hite­lesíttetni. A mennyiben a hadsereg, honvédség és haditengerészet czéljaira a kormány részére adott valamely szabadalomra vonatkozólag a közzététel elmaradt (34. §.), az ily szabadalom leírásainak, rajzainak és mintáinak megtekintése vagy másolatban való kiadása tilos, kivéve, ha a kereskedelemügyi minister az illetékes szakministerrel egyetértőleg a megtekintést vagy lemásolást megengedi. •

Next

/
Thumbnails
Contents