Képviselőházi irományok, 1892. XXV. kötet • 808-839. , CXXVII-CXXXII. sz.
Irományszámok - 1892-819. Törvényjavaslat, a Rába és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló 1885. évi XV. és 1893. évi XVII. törvényczikkek végrehajtása folytán szükséges teendőkről
98 819. szám. II. A Rábczánál, beleértve a beősárkányi-útig terjedő Rábcza-csatornát is, 278.868 frt 03 kr. többköltség állott elő. Ezen többköltség a már előbb emiitett homokos földdel épült töltéseknél követett eljáráson, az anyagnak nagyobb hordtávolságra való szállításán, az átjárók és itatok építésén, valamint a hugothi támfalnak kiépítésén kivül, mely támfal az ottani majorépületek költségesebb kisajátításának mellőzhetése czéljából emeltetett, még a vízzel borított területeken foganatosítandó munkálatok után fizetendő nagyobb egységárakból merült fel, mivel ezen területeken a vállalkozóknak dőre nem számított mesterséges vizlecsapolást is kellett létesiteniök, hogy a munkálatokat foganatosíthassák. III. A győri belvizszerkezeti főcsatornánál 28.094 frt 23 kr. többkiadás állott elő. \ Ezen többkiadást részint a Rózsás csatornának kiemelése, mely nagymennyiségű belvíz-levezetésre van hivatva, részint pedig a főcsatornának ennek folytán nagyobb méretekkel szükségessé vált kiásása és a műtárgyak -okozták, melyekre nézve a költség felvéve nem volt. IV. A Marczal szabályozásánál az előirányzott költséggel szemben 264.252 frt 94 krnyi többkiadás merült fel. Ezen többkiadás részint a vízzel borított területeken teljesített munkálatok után, ngy, mint a Rábcza mentén fizetett pótdíjazásból, részint a közigazgatási bejárás alkalmával meghatározott itatok és lejárók építéséből, részint a hanyos altalaj helyett töltés-építésre alkalmas anyagnak pótlásából, részint pedig a hanyos altalaj okozta költségek csökkentése végett eszközölt vonal-áthelyezés folytán állt elő. V. A jena-lóréti csatornánál összesen 14.728 frt 60 krnyi többköltség merült fel, mely többköltség abból keletkezett, hogy a csatornát az ott lefolyó viz tömegéhez képest nagyobb mérettel kellett kiásni. VI. A hidak építésénél a Rábánál 100.000 frt, a Rábczánál 15.000 frt volt előirányozva; ezzel szemben 288.697 forint 10 krajczár, vagyis 173.697 frt 10 krajczárral több adatott ki. Ezen tetemes többköltség, azonkívül, hogy az előirányzat, a viszonyokkal nem számolva igen alacsonyan lett megállapítva — azon körülménynek tulaj donitható, hogy az illető törvényhatóságok az építési költségekhez semmivel sem járultak, s hogy a meder váratlanul gyors képződése, valamint az erős jégzajlások folytán a hidak egy része átépíttetett, illetve megerősíttetett. VII. A belvizek levezetésére szolgáló zsilipek építésénél összesen 104.284 frt 95 kr. többkiadás merült fel, mert ezeket a kedvezőtlen altalaj következtében mélyebb alapozással és például az abdai zsilipnél hosszabb elő és utóágyazattal, valamint a részletes tervezés alkalmával mutatkozó szükséghez képest nagyobb méretekkel kellett felépíteni és az előirányzott zsilipek számát is a töltések által elzárt öblözetek belvizeinek levezetése végett a Rábán kettővel szaporítani kellett. VIII. A kisajátításoknál 662.617 frt 63 krajczárnyi többköltség merült fel. Ezen többköltség magyarázatát abban találja, hogy míg a kisajátítandó 3384 holdra, a társulat autonóm hatáskörében megállapított átlagos ár szerint egy hold kisajátítására 198 frt irányoztatott elő, addig egy holdnak a törvényes eljárás útján megállapított kisajátítási árav fejében 320 forintot meghaladó összeget kellett fizetni, sőt a legutóbbi időben egy hold kisajátítási ára már 4—500 frt közt váltakozik. De ezenkívül szaporodott a kisajátítandó terület is, továbbá az eljárási költségek, valamint a közlekedés és a gazdálkodás megnehezítése miatt az érdekeltek részéről támasztott követelések folytán fizetett kárpótlások és kártérítések is lényegesen emelték a kisajátítási költségeket. IX. Árvédelmi és fentaríási költségek czímén 156.303 frt 53 krajczárnyi költség merült fel, holott erre semmi sem lett előirányozva. Ugyanis a munkálatok által megzavart közlekedés helyreállítására részben ideiglenes, részben állandóan felállított kompok beszerzése és