Képviselőházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 734-777. , CVI-CXX. sz.
Irományszámok - 1892-776. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a gurahoncz-nagyhalmágyi gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről
776. szám. 269 8. §. Az engedélyezett vasútvonal és tartozékainak megépítését, berendezését és üzletét illetőleg az engedélyes részvénytársaság által már előzőleg és önként vállalt kötelezettségekhez képest különösen is kiköttetik, hogy: a) az engedélyes részvénytársaság köteles a jelen függelék kiegészítő részét képező építési és üzletberendezési feltételek szerint általa létesítendő »Halmágy Csúcs« kitérő mellett elterülő, mintegy 10 holdnyi'területet, illetve kősziklalejtőt saját költségén megszerezni és azt állami kőbánya és kőzúzótelep létesítésére az államkincstárnak tehermentesen tulajdonába bocsátani s e területnek az állam javára tehermentesen leendő telekkönyvezését bizíositani; kiköttetvén, hogy a szóban forgó terület a kereskedelemügyi m. kir minister úrnak 1894. évi április hó 15-én 15.473. sz. a. kelt rendeletével a társulathoz leküldött helyszínrajzban megjelölt terjedelemben és az ő kiküldöttjei jelenlétében, illetve közreműködésével lesz kijelölendő; b) köteles a társaság ezt a köbányatelepet és »Halmágy-Csúcs« kitérőt rendes nyomtávú vágánynyal összekötni és a telepen a kősziklalejtő aljában végig haladó kőrakodóvágányt, továbbá az ott tervbe vett kőzúzó előtt legalább 300 mtr. hosszú kettős kitérő vágányt (összesen 600 mtr. hosszban) előállítani; egyszóval mindazon vágányokat létesíteni s a melyek a kőbánya és kőzúzó üzemhez szükségesek és a melyek a telep berendezésére vonatkozó tervben közelebb megjelöltetni fognak. Az összes bányavágányokat az ezek összeköttetésére szükséges váltókkal együtt (1.800 méter maximalis hosszban) köteles a részvénytársaság terv szerint saját költségén előállítani, az állam használatába kártalanítás nélkül átengedni és az állami kőbánya fennállásának egész időtartama alatt ezeknek a vágányoknak és váltóknak fentartásáról és kezeléséről saját költségén gondoskodni, mi mellett a társaság részére fentartatik a jog, hogy e vágányokat az állami bánya üzemének legkisebb korlátozása nélkül saját czéljaira is díjtalanul használhassa. c) Az állami kőbánya és kőzúzó telepen termelendő terméskő, — koczkakő — és zúzott kavicsanyagot, valamint a kőtörmeléket köteles a részvénytársaság összes vasutvonalain legalább 300.000 kilogramm tiszta súlylyal birő vonatokban vonatkilométerenkint 1 frt 50 krnyi és 5°/o szállítási adónak megfelelő kedvezményes díjtétel szerint elszállítani s e czélból a bányaüzem kifejtéséhez mérten, szükség esetén naponta két 30 kocsiból (esetleg kevesebb, de 300.000 klgr. befogadására képes kocsikból) álló vonatot saját kocsiparkjából az állami kőbánya fennállásának egész idő tartama alatt az államkincstárnak rendelkezésére bocsátani, megjegyeztetvén, hogy a fent megállapított 1 frt 50 kr. és 5°/o szállítási adónak megfelelő vonatkilométerenkénti díjtétel feltétlenül csak az első 1.500 vonatra érvényes; a további vonatokra nézve a társaság magasabb díjtételt alkalmazhat, — mely azonban vonatkilométerenkint 2 forint és 5°/o szállítási adónak megfelelő díjtételnél nagyobb nem lehet. — Ha időközben a szállítási adó 5°/o-nál magasabbra emeltetnék, a társaság ezt a magasabb illetéket hozhatja számításba. d) A kocsik be- és kirakására a szabályszerű időtartam mérvadó. A kő-, kavics és törmelék fel- és lerakása, valamint a megrakott kocsik mérlegelése is, —- mely utóbbi czéljaira szükséges hídmérleget a társaság köteles díjtalanul előállítani és rendelkezésre bocsátani, — az állami kőbányaüzem terhére fog eszközöltetni; minden egyéb, a szállítással egybekötött vasúti illeték, nevezetesen az összes vonatkezelési, tolatási stb. díjak a fentebb megállapított szállítási díjtételben benfoglaltatván, a társaság e czímeken küK'nkülön vagy együtt semmi néven nevezendő további díjakat fel nem számithat.